2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Zséda: „A konyhában is otthon vagyok!”

Puskás Peti hallal fogyókúrázik


Kuktának állt Zséda és Puskás Peti: az énekesek a halas fogások iránt érdeklődőknek főztek. Egyiküktől sem állt távol a feladat, hiszen Adrienn már 17 évesen önálló konyhát vitt, Peti pedig a fogyókúrás diétáját egészíti ki könnyed halételekkel. A két híresség az OMÉK-on, a Kapj rá! kampány standján süllőlevest és könnyen elkészíthető süllő filét „ütött össze” a népes közönségnek.

Megtörtént Zséda és Puskás Péter első közös fellépése, csakhogy a zenészek ezúttal számukra is szokatlan terepen álltak a közönség elé: egy konyhában. A sztárok a halfogyasztást népszerűsítették a Kapj rá! kampány standjánál. „Annyira azért nem idegen számomra ez a környezet, édesapám nagy vadász és horgász, talán sokan nem néznék ki belőlem, de ő megtanított mindenre, így el tudom készíteni a hal- és vadfogásokat is. Tizenhét évesen már önálló háztartást vittem. A konyha nálunk az én világom, a férjem egyáltalán nem főz, csak a kisfiunk sertepertél néha a tűzhely körül” – mondta Zséda a süllőleves ízesítése közben. Elárulta azt is, hogy igyekszik minden héten legalább kétszer halas ételt tenni a család asztalára. „Szeretem a konyhában az egyszerű megoldásokat, például a harcsa-, vagy süllőfilét egy kis ízesítéssel, salátával. Könnyű és finom ételek ezek. A halászlét inkább az édesanyámra bízom, abban ő a szakértő” – mondta Zséda.  Bede Róbert séf instruálta a hírességeket a pult mögött.

Puskás Petire jobban ráfért az útmutatás, hiszen ő ritkábban főz, mint kollégája. „Egyre lelkesebben fordulok a főzés felé, de tény, profi még nem vagyok. A halakat édesapám szerettette meg velem, ő hébe-hóba horgászik, de a kedvesemmel is bátran nekiállunk egy-egy halas ételnek. Bede Robi azt tanította meg nekem ma, hogy a süllőfiléhez mazsolás kuszkusszal elég tíz perc is. Bárki, bármikor összeütheti” – mondta a The Biebers frontembere, aki a nyár végén kezdett fogyókúrába. „Sok volt már a benzinkúti szendvicsekből. Atlétatrikós banda vagyunk, rosszul állt a túlsúly a színpadon, úgyhogy diétába fogtam. Nagy segítség ebben a hal, ami nagyon könnyű étel” – mondta Peti.

A Kapj rá! standjánál egész héten neves séfek tartanak főzőshow-kat, ahol az érdeklődők megtudhatják, hogyan lehet egy-egy süllőből, pisztrángból, pontyból illetve harcsából formabontó ételeket készíteni, mint például a harcsagyros, a halbrassói vagy éppen a pontylecsó.

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogásokért és elkészítési praktikákért látogasson a www.kapjra.hu oldalra.

Puskás Peti étele

Süllő filé fokhagymás petrezselyemmel, sült citrommal, mazsolás durumtésztán

Hozzávalók (4 adag):

4 db 10-15 dkg süllő filé

4 csokor petrezselyem

2 db citrom

20 dkg előgőzölt kuszkusz

2 dl olívaolaj

5 gerezd fokhagyma

10 dkg mazsola

0,5 liter alaplé

őrölt bors

Elkészítés:

Az előgőzölt kuszkuszt tálba tesszük, felöntjük alaplével, majd letakarjuk és 10 percet állni hagyjuk. A fokhagymát és a petrezselymet apróra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és kevés olívaolajjal kikeverjük.

A süllő filéket sózzuk, borsozzuk és a forró serpenyőben kevés forró olívaolajon hirtelen kérget sütünk. Mellétesszük a szeletelt citromot és 4-5 percre a 160 fokos sütőbe helyezzük. A tésztához hozzákeverjük a mazsolát, átforgatjuk olívaolajjal. Erre tálaljuk a halat, aminek a tetejére halmozzuk a fokhagymás petrezselymet. Mellé helyezzük a citromot.

Zséda fogása

Kapros, burgonyás süllőleves

Hozzávalók (egy nagy tál)

1 kg süllő filé

2 dkg vaj

0,5 dl olívaolaj

10-12 közepes szem burgonya

2 csomag újhagyma

1 liter halalaplé

3 csomag kapor

1 db citrom

1 dl száraz fehérbor

0,5 liter tejszín

őrölt bors

Elkészítés:

A szeletelt újhagymát az olvasztott vaj és az olívaolaj keverékén megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk az apró kockára vágott burgonyát, sózzuk, borsozzuk, majd az alaplével és vízzel felöntve puhára főzzük. Ezután adjuk hozzá a szintén kockázott süllő filét. 1-2 percig főzzük, a citromlével és a fehérborral ízesítjük, a tejszínnel dúsítjuk és a legvégén friss vágott kaporral fűszerezzük.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…