2024. 10. 9. szerda

Dénes
1 EUR 401 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Nem hinnéd el kivel táncol Stana Alexandra!

Nem hinnéd el kivel táncol Stana Alexandra!

Nádas György nemrégiben egy tévéműsornak hála felhúzta azokat a bizonyos táncoló fekete lakkcipőket, a közönség pedig imádta. Pár éve ez még lehetetlennek tűnt, hiszen jelentős túlsúlya miatt járni is alig tudott. Mióta azonban 30 kilótól megszabadult, nincs előtte lehetetlen. 

Stana Alexandrától tanul táncolni Nádas György. A színész, humoristáról hamar kiderült, hogy igazából a parkett ördöge.

„A Csináljuk a fesztivált! színpadán Komár László Táncoló fekete lakkcipők című dalát adtam elő. Egy kicsit táncoltam is, a közönség pedig nagyon szerette. Úgy éreztem, kár lenne ezt elengedni. Korábban féltem mindenféle mozgástól, 115 kilót mutatott a mérleg, amikor utoljára működött alattam, aztán ő sem bírt el engem. Az utolsó csepp az volt, hogy mentem lefelé a lépcsőn, és reccsent egyet a bal térdem. Aztán már alig tudtam járni, de nem akartam térdprotézist! Tudtam, hogy le kell fogynom. Rátaláltam egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatra, aminek a segítségével koplalás nélkül sikerült leadnom mára már 30 kilót. A benne lévő vadon termő bogyó, amit a népgyógyászat bélseprűnek is nevez, az emésztés beindításával kezdte a szervezetem nagytakarítását. Egy indiai növény hatására – amit évszázadokon keresztül rágcsáltak az őslakosok – sokkal kevesebb édes és sós ételt kívánok. Az édességeket sem habzsolom már, egy cukorgyilkosnak becézett anyagnak köszönhetően. Amit eszem, az pedig nem rakódik le, ” – magyarázta Nádas, aki 30 kilós fogyása után már nem fél a mozgástól és már amúgy is van egy pici táncos múltja.

 

„Az Esztergomi Ferences Gimnáziumból jártunk Budapestre a srácokkal egy úgynevezett bikabusszal a lányiskolába táncolni. Brúnó bácsi tanított minket, és az angol keringőt bízta rám, azzal is vizsgáztam. A vizsgámon a partnerem egy nagyszerű színésznő, Bede-Fazekas Annamária volt” – emlékezett vissza Gyuri.

 

„Láttam egy műsorban Alexandrát és tetszett amilyen türelmes mégis vagány, így felkerestem. Színpadi mozgásban szerintem Alexandra a legjobb, Már néhány órán túl is vagyunk” – árulta el Gyuri, akitől Stana Alexandra vette át a szót.

 

„Úgy érkezett hozzám Gyuri, hogy azt állította, nem táncol jól. Azt mondtam, ezt nem hiszem el, és igazam lett. Sokkal ügyesebb, mint gondolja, a csacsacsa már nagyon jól megy neki, legközelebb valamelyik standard tánc következhet” – mondta a táncművész. Tanítványa pedig boldogan követi tanácsait, mivel úgy érzi, fogyásával annyi kapu nyílt meg előtte, amire nem is számított.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz
Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés

Napi rejtvény

Lorem Ipsum

Is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an

Tovább »
Hirdetés

Horoszkóp

Horoszkóp

Mérleg (09.24.- 10. 23.)
A Hold és a Vénusz változatos kapcsolatrendszert és óriási forgalmat ígér a társasági élet területén. Stabil párkapcsolatodban felkavarodik az állóvíz. Szükség van a Mérleg optimizmusára és intelligenciájára, hogy a valódi és fontos dolgokat elkülönítse a valódit csak állítóktól. Lesz feladatod bőven. Az biztos, hogy bölcsebben zárod a hetet, mint ahogyan nyitod. Üzenet: “Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki. Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár.” (Popper Péter)

Összes csillagjegy »