2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Nagy Bandot vermutért adták össze fusiban

Indulatból nősült a filozófus humoristát

Nagy Bandó András éppen negyven éve mondta ki Júliának a boldogító igent és viszont –  azóta is boldogan élnek, míg meg nem… A humoristára jellemző módon „humorosan” történt a házasságkötésük, amiről így mesél:

    * Jövendő anyósomék lakásában tartottuk légyottjainkat Julival, amit a piás „após” nagyon nehezményezett. Egyszer csak kifakadtam és első felindulásból „bosszúból” elraboltam a lányukat! Már másnap a tanácson kötöttünk ki és előre megfontolt szándék nélkül az anyakönyvezető elé járultunk, aki egy üveg vermutért gyorsan összeadott bennünket. Munkaidő után fusiban!

Nagy Bandó ezután mint aki jól végezte dolgát visszament munkahelyére műszakirajzolni. Mert csak kilépővel ugorhatott ki a boldogító igenre.

    * Ha nem ront rám apósom, az egész életünk másként alakulhatott volna – folytatja -, hiszen nem voltunk őrületesen szerelmesek egymásba, eszünkbe se jutott volna házasodni. S akkor Nati sem születik meg, aki időközben megajándékozott egy tündéri unokával, aki már „írt” is egy kis könyvet, illetve rajzolt bele. Négy évesen már dedikált…
    * Mivel ünneplik meg a negyvenedik házassági évfordulójukat?
    * Mivel most nem sok időnk van, mert állandóan járom az országot fellépésekkel, könyveimmel, egy csendesebb időszakra várunk az ünnepléssel. Persze azért már koccintottunk Julival, aki ilyen sokáig kitartott mellettem. Végül is a piának köszönhetjük, hogy belehajtottak minket ebbe a frigybe, a „kétigenes” szavazásba. Szerencsére.

(temesi)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Most először lesz a GLAMOUR-gála háziasszonya  Ördög Nóra idén először lesz látható a GLAMOUR Women of the Year gála háziasszonyaként, ahol egyben …

További cikkek