2021. 08. 1. vasárnap

Boglárka
1 EUR 357 HUF
1 GBP 420 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Bulvár
  • »
  • Miért akar „folyton” magánszínházat Németh Kristóf?

Miért akar „folyton” magánszínházat Németh Kristóf?

Az ország számára a Szomszédok Kertész Gézájaként ismertté vált színész, az utóbbi években színházi projektjeivel kapcsolatban kerül újra és újra a hírekbe. Hogyan kezdődött a színház alapítási szenvedélye, és mik a tervei ezen a téren? A Sztárportré műsorban motivációiról és a Fórum Színházról kérdeztük a színművészt.

„A legelső magánszínházi vállalkozásom, ha úgy vesszük, olyan öt-hat éves koromban történt” – kezdte Kristóf. Elmondása szerint a szomszédjukban élő Kazal László-Balogh Erzsi színész házaspár inspirálta a „színház-csinálásra”. Kazal felkészülését, próbáit nézve tetszett meg neki a szakma, és már kisgyermekként színházasdit játszott otthon.

Kicsit később, 17 évesen már szponzorok után kutatott, hogy a Pillangók szabadok című darabot színpadra vigyék Haumann Petrával és más színiiskola társaival. Az előadás végül meg is valósult, a Karinthy Színházat bérelték ki, ami egyébként a II. Világháború utáni első magánszínház volt hazánkban. A darabot egészen a színművészetire való felvételiig játszották.

2012-ben a Játékszín állami támogatása megszűntével, üzlettársaival megvették a színházat üzemeltető céget, és magánszínházat alapítottak. Kristóf saját bevallása szerint szereti a válságkezelést, aminek bizonyítéka az is, hogy hónapok alatt sikeressé tette a csőd szélén álló vállalkozást, ezzel addig példátlan sikert elérve a magyar színházak világában. „A végső ítélőszék a közönség, és én ezt színházi értelemben nagyon tartom… Ha a nézőtér tele van, akkor nem kell magyarázkodni.” 2016-ban lemondott az ügyvezetői feladatokról, de a magánszínházi terveiről nem.

És hogy miért is alapított újra színházat? A válasz nem hagy kérdéseket: „Ez egy szakma, és szerintem én ehhez értek.” Szeptemberben debütált a Fórum Színház nevű új projektjével, ami az Uránia Nemzeti Filmszínházban kapott otthont.

Elsőként Mesterek és tanítványok címmel olyan sorozatot indított, ahol a színházi élet nagy tanítóit és emblematikus tanítványait hívja meg egy nyilvános beszélgetésre. Szinetár Miklós, Benedek Miklós és Karinthy Márton mellett Balázs Andrea és Csonka András volt a vendége Németh beszélgető-színházi produkcióinak, amelyekkel a Fórum Színház a Színházak Éjszakáján mutatkozott be az Urániániában.

A Fórum első igazi színházi bemutatója december 6-án lesz, amikor Ron Hutchinson A forgatókönyv című darabját fogják bemutatni Szerednyey Béla, Csonka András és Magyar Attila szereplésével, Szente Vajk rendezésében. A három színész producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként látható majd a harmincas évek Hollywoodját megidéző darabban. A humoros színmű várhatóan igazi jutalomjáték lesz a szereplők számára, hiszen az Elfújta a szél című film legemlékezetesebb jeleneteit idézik fel, sok-sok helyzetkomikummal. Az előadás a mozifilm részleteit is szervesen tartalmazza, így egészen különleges élményt várhatnak az érdeklődők.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Judy hálás a sorsnak, hogy lánya nem mindenben ütött rá. Az egyik ilyen az alkatuk, igaz újabban Judynak sincs gondja a megjelenésével, hiszen egy tud…
Fantasztikusan érzi magát Bay Éva: a 68 éves tévés legenda testileg és szellemileg is kirobbanó formában van. Amióta egy gyógynövénykeverék segítségév…

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum