2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Balázs Pali Berlinbe ment szerelméért

A 2007-ben Fonogram zenei díjjal kitüntetett előadóművész, Balázs Pali hosszú és kalandos útra vállalkozott huszonévesen, hogy álmaiból valóság lehessen.

Balázs Palit középiskolás korában érintette meg a zene, az élőkoncertek hangulata. 17 éves korában alapította meg első zenekarát, amelyben több éven keresztül gitárosként tevékenykedett.

– Valami oknál fogva az első pillanattól kezdve azt éreztem, hogy a szólógitár az én igazi hangszerem. A ’80-as években Magyarországon nagyon nehéz volt hozzájutni nyugati hangszerekhez, márkás, jó minőségű felszerelésekhez. Szinte kivétel nélkül minden zenekar bolgár és csehszlovák gitárokat használt, ami nagyon messze volt a profi megszólalástól. Egyszer aztán egyik ismerősöm megmutatta egy németországi hangszerbolt prospektusát, melyben csupa olyan gitárok és felszerelések voltak, amiről addig csak álmodoztam. Villámcsapásként hatott rám a gitárprospektus, rögtön kinéztem magamnak egy bordó metálszínű Westone márkájú álomhangszert. Elhatároztam, összekaparom rá a pénzt, és valahogy elmegyek Nyugat-Berlinbe megvásárolni a gitárt.

Nyelv és helyismeret nélkül hosszas szervezkedés és előkészület után Pali útnak indult egy vonatjárattal a nagyvilágnak.

– Így utólag átgondolva lehet, túl bátor és talán még meggondolatlan is voltam. Az elhatározásomat végül siker koronázta. Kora reggel több mint, 24 órás út után megérkeztem Berlinbe. Rögtön vásároltam egy térképet a könnyebb tájékozódás érdekében, és elindultam a megadott hangszerbolt címére. Hosszas keresgélés után végre beléphettem az „álomországba”, a régen várt gitárboltomba. Csak ámultam és bámultam, mint aki egy másik világba csöppent. Több mint, 200 db gitár volt a falra felakasztva gazdájukra várva, szebbnél szebbek, márkásabbnál márkásabbak.

Az énekes hosszas nézelődés után meglátta szerelmét.

– Néztem jobbra, balra, egyszer csak megpillantottam a már prospektusban kiválasztott csodámat. Kezembe vettem, és tudtam, ő az enyém lesz, viszem magammal haza Magyarországra. A boldogságtól és az izgalomtól hazafelé egy percet sem tudtam aludni, pedig több mint egy napig fáradtan zötykölődtem a vonaton. A hangszer azóta igazi szerelmemmé, hű társammá alakult át, több mint 20 éve használom a fellépéseimen, sőt a néhány hete megjelent 15 év, 15 vallomás című lemezemre írt dalok közül több ezen a hangszeren született.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…