2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

A Sztárportréban: Balázs Fecó!

Balázs Fecó: „Apai ágon a Nagymamám nevelt, Édesanyám elég korán itt hagyott minket – 4 éves koromban.

Gangos házakban, szombat-vasárnap, Jó ebédhez szól a nóta címmel, vándorzenészek adtak az ebédhez muzsikát – az akkori slágereket, és népdalokat. Annyira megtetszett ez nekem, hogy kértem Édesapámtól, vegyen nekem Karácsonyra egy tangóharmonikát. Megtette, és fül után megtanultam ezeket a dalokat. Az egyik vasárnap észrevettem, hogy nem jött a vándorzenész, vettem a bátorságot, kimentem játszani, és ugyanúgy potyogtak az emeletről az újságpapírba becsomagolt kis pénzecskék – ez volt az első gázsim.

 

Szerencsém volt: A nyolcvanas évek közepén – egy Korál turné kapcsán -, Sárvár mellett jártunk. Akkor kezdődött Magyarországon a privatizáció – különböző régiségek, műemlék jellegű templomok, kápolnák, kolostorok, malmok kerültek privát kézbe. Ráakadtam egy romos kápolnára – Sárvár mellett, Sitkén. 1986-ban, zenész kollégáim segítségével elhatároztuk, hogy rendbe hozzuk. Eltelt 25 év, és ez egy rock centrum lett. Minden évben, augusztus utolsó szombatján, a domboldalon Sitkei Rockfesztivál.”

 

Molnár Szabolcs


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…