2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

A következő műsor vendégei: Bogi és ByeAlex!

Hallgass Hazait – A Magyar Zenei Műsor!
ByeAlex, azaz Márta Alex Fényeslitkén született és kifejezetten nagyszájú, feleselős gyerekként tartották számon az általános iskolában. Az továbbra is igaz rá, hogy nagy az igazságérzete. Megfontoltnak, magabiztosnak tartja magát, akinek fontosak a barátai is.

A Miskolci Egyetemen végzett filozófia szakon, itt kezdett el gondolkodni, hogy mi történik vele, mint emberrel. Életfilozófiája nincs, de elvei vannak, amikhez ragaszkodik. A zene már kamaszként is komolyan foglalkoztatta, mégis az egyetemi évekhez köthetők azok a zenék és szövegek, amikről bátran elmondhatja, hogy a saját gondolatait takarják.

Az Eurovíziós dalversenytől vissza akart lépni, mert előtte még nem lépett fel sehol, ám a kiadónak sikerült azzal meggyőznie, hogy ne tehetségkutatóként, hanem a dalszerzők versenyeként fogja fel ezt a bemutatkozási lehetőséget. Az eddigi harmadik legjobb eredményt hozta el Malmőből, és a siker újabb sikereket szül.

Dallos-Nyers Boglárka – művésznevén Bogi – tavaly áprilisban töltötte be a 16. életévét, de már komoly zenei múlttal büszkélkedhet. Gyerekként nagyon sokat vitték színházba a szülei, ahol főleg musicaleket néztek meg – ez a műfaj nagy hatással volt az ifjú énekesnőre. Karrierje meseszerűen indult: Otthon énekelt egy dalt, amit édesapja feltöltött egy video megosztó portálra, és felfigyelt rá egy zenei menedzser.

Hamarosan az Eurovíziós Dalfesztivál válogatójában csillogtatja meg  tehetségét, ahova Halász Péter és Tóth G. Zoltán dalával, a We All –al jelentkezett és jutott be a legjobb 30 közé. Boginak most a Dal próbái, és a tanulás miatt is sűrűsödik a naptárja, ugyanis nem magántanuló, igyekszik a zenét és a tanulmányi feladatait összeegyeztetni.

Bogit nem csak televízióban csodálhatjuk, az Indián című mozifilmben kapott szerepet és a főcím dalt is ő énekli, ami a Végzet címet viseli. A film tesztvetítését már elkezdték, nemsokára a nagyközönség elé kerül, addig is a Dalban drukkolhatunk a fiatal lánynak.

/Fekete Tímea/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…