2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Villamos Tiszalúcon?

Naná! Persze, csak az óvoda udvarán, mint gyermekjáték. Nota bene, ehhez még sok, több hétnyi munkára, ártalmatlanításra lesz szükség, ám maga a szerelvény – a megyeszékhelyről – már megérkezett a dél-borsodi településre.

Falusi főutcán ritka látvány a piros tömegközlekedési eszköz (de a sárga se gyakoribb). Most ilyennel találhatta szembe magát a községbe bevezető útszakaszon, majd a főtéren, végül pedig a Petőfi utcán a helybeli, aki hétfőn délelőtt, kora délután arra sétált vagy biciklizett. A legtöbb ideig az ottani óvoda udvarának kerítése előtt volt tumultus – egy-két órán át a gépkocsiforgalmat is másfele kellett terelni -, különösen míg a szállítmányozási és rakodási szakemberek azon tanakodtak, hogyan is juttassák be a legalább harminc méteres monstrumot a intézmény kertjébe.
Merthogy a helyi Környezetvédelmi és Kulturális közhasznú alapítvány terve ez volt: mint afféle szabadtéri játék állítani fel a kimustrált miskolci villamost. Most már minden akadály elhárult, hogy a következő idény- (tanév-) kezdetre ez meg is valósuljon. Nem volt könnyű eddig jutni: az alapítvány hónapokkal ezelőtt kereste meg a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-t, ahol jelezték, nem tűnik egyszerű ügynek egy egész villamos más településre szállítása… mint ahogy az sem, hogy az ipari jellegű egységet miként lehetne olyan módon átalakítani, hogy az elképzelt használat során semmiféle veszélyt ne jelentsen. (Értsd: se kiálló drótok, se rozsdás vaselemek, se olajmaradványok ne okozhassanak soha többé gondot, pláne ne balesetet.) Az alapítvány részéről jelezték: felkészültek erre, tudják, mi a teendő. Az MVK mindazonáltal ajándékba nem adhatott egy egész villamost, arra azonban nyílt mód, hogy a már forgalomban nem futtatott régi járművek közül egyet megvásároljanak a lúciak. Egy úgynevezett bécsi piros lett az, a 187-es számú kocsi.
Szereztek trélert, hogy két darabban elszállítsák, ám az egyik lerobbant, a másiknak kétszer kellett fordulnia. A balsors egyébként már eddig is kísértette a szervezőket: két korábbi időpontban, hetekkel ezelőtt, eső miatt kellett elhalasztani a tranzakciót. Most hétfőn viszont már csak a napsütés, a kánikula nehezítette a dolgukat.
No meg a szűk hely a falu utcáin. Kiderült, mikor a szállítójármű beért a Petőfi utcába: képtelen hosszú és nagyméretű terhével befordulni nemhogy az óvoda udvarára, de még az oda vezető kis bekötőútra is. Némi tanakodást követően született meg a „B terv”: másik, nagyobb darut kértek valahonnan, amely meg tudta úgy emelni a villamost, hogy áttegye a kőkerítésen. Majd megjött a szerelvény másik fele is Miskolcról, a munkások pedig azon melegében össze is illesztették a darabokat, hogy a jelen lévő gyerekek – ha még nem is „hivatalosan” – gyorsan kipróbálhassák.

Balogh Attila

 


 

További képek a galériában

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek