2021. 10. 23. szombat

Gyöngyi
1 EUR 364 HUF
1 GBP 431 HUF

Tíz percben az egész Zöld Nyíl

Valójában, persze, éveken át tart a miskolci villamoshálózat-felújítási beruházás. Ám a projekt vezetője egy minapi konferencián jól összefoglalta, mi történt eddig, mi lesz ezután. Az erről készült videónk a „hogyan tovább” kérdésére is kitér.
Nap mint nap „beleakadnak” a megyeszékhely lakói, a városban közlekedők a Zöld Nyíl néven ismert többéves városfejlesztési program jeleibe, eredményeibe és nehézségeibe egyaránt. A már újjáépített síneken könnyebben haladnak a szerelvények, a település másik felében azonban még épp a haladást akadályozzák a feltúrt aszfaltfelületek, az leállt ideiglenesen tömegközlekedés. Szóval beszövi a mindennapjainkat a projekt, de talán sokan nem látják át: honnan hova is szeretne Miskolc eljutni általa. Mire megy el 37 milliárd forintnyi közpénz, és mi az a cél, amiért érdemes – ha érdemes – vállalni az átmeneti nehézségeket

A múlt héten egy vasúti tárgyú, kiemelten épp a villamos üzemággal foglalkozó konferenciát tartottak az MVK Zrt. székházában. Az ország minden részéből érkezett szakemberek előtt Komoróczy Imre, a céghez tartozó projektigazgatóság vezetője a Zöld nyíl hátteréről, jelenéről és jövőjéről olyan átfogó ismertetést, amely talán a laikusok, a városlakók, közlekedők, utasok kérdéseire is választ ad, hasznos információként szolgál. A rendezvényen készült videót tíz percesre vágtuk össze a tájékoztatás érdekében. A szöveges előadást egyébként a helyszíni vetítés képei színesítik, amelyek megmutatják például a Győri kapu – Diósgyőr közötti részre tervezett megállótípusok rajzait, a lehetőséges későbbi további sínhálózat-bővítés irányait (Hejőcsaba?, Cora?), vagy a legérdekesebb aktuális fejleményt, az Újgyőri főtér épp most kezdődő átalakítását.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum