2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Ötéves fejlesztési projekt zárult Kazincbarcikán

Május 31-én lezárult a Kazincbarcikán és térségében a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával megvalósuló „Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése” című projekt.

A program teljes költségvetése 1,78 Mrd Ft volt, amihez a partnerek átlagosan közel 22%-os önerővel járultak hozzá. A főcél az volt, hogy Kazincbarcika térségében a foglalkoztatás feltételei javuljanak, amelyhez háromféle részcél kapcsolódott: a vállalkozások működési környezetének infrastrukturális fejlesztése, a vállalkozások innovációs célú fejlődésének támogatása és a korábban nehéziparáról ismert térség imázsának javítása.

A vállalkozói környezet fejlesztése kapcsán Kazincbarcikán a volt Központi Általános Iskola megüresedett épületét alakították át. A mintegy 4300 m2 alapterületű létesítményben három szinten irodahelyiségeket, tárgyalókat, műhelyeket, illetve raktárakat alakítottak ki. Az első vállalkozók várhatóan 2017. július elején költözhetnek be.
A KOLORLAB Innovációs Központ nevet viselő épület kedvezményekkel segíti kezdő vállalkozások indulását, illetve – többek között – ösztönzi a technológiai intenzív, kutatás-fejlesztési tevékenységet végző vállalkozások betelepülését. Az épületben helyet kap egy közösségi-oktató műhely, illetve a város médiaközpontja, a Kazincbarcikai Városi Televízió, a Kolor7 hetilap és a kolorline.hu hírportál szerkesztősége.

A Pályázati Alap 2013 és 2016 között négy pályázati körben, négy prioritás területen nyújtott vissza nem térítendő támogatást helyi vagy a térségbe betelepülő vállalkozások innovatív projektjeihez. A 102 millió forint magántőkét megmozgató 188 millió Ft támogatás révén elsődlegesen kisléptékű, átlagosan 9 millió Ft értékű projektek (36 db) valósultak meg, amelyek összesen 37 új munkahelyet teremtettek a térségben. A vállalkozások között számos olyan volt, amely nem csak a térségben, hanem Magyarországon is egyedülállónak számító korszerű eszközzel, technológiával fejlesztette a tevékenységét. A támogatott mikro- és kisvállalkozások a gyártás- és technológiafejlesztés, a kézműves termékek előállítása, valamint az életmódhoz kapcsolódó szolgáltatások terén valósítottak meg projekteket.

A projekt eredeti céljai között szerepelt a térség imázsának javítása, ennek köszönhetően vált színes várossá, azaz Kolorcity-vé Kazincbarcika. A települési arculat megújításaként nyílt és meghívásos képzőművészeti pályázatok során kiválasztott 30 színes homlokzati falfestmény készült el, illetve a 2013-tól évenként megrendezett Kolorfesztiválhoz kapcsolódóan street art akciókat szerveztek, különleges köztéri alkotásokat helyeztek el a városban. A Kolorcity, mint innovatív városmárka, számos hazai és nemzetközi városmarketing, illetve településarculati díjat zsebelt be, amely egyértelműen jelzi, hogy nemcsak a térség lakói szeretik a brandet, hanem a szakma is elismeri a kreatív koncepciót.

Szitka Péter, Kazincbarcika város polgármestere:
„Amikor útnak indítottuk a svájci projektet az volt a célunk, hogy megmutassuk, Kazincbarcika egy szerethető, élhető kisváros, ahová bármikor szívesen jöhet haza az ember. Azt szerettük volna, hogy az itt élők mindennapjaiba beszivárogjon a színességre, változatosságra, kreativitásra, játékosságra való törekvés. Egy kicsit ki tudjanak lépni a nehéz hétköznapokból, és élvezni tudják a környék adta csodálatos lehetőségeket. Mindamellett prioritás volt, hogy mindezt azzal párhuzamosan tegyük, hogy a pályázat fejlesztési lehetőségeit teljes mértékben, a lehető leghatékonyabban a város és a térség lakóinak igényrendszerét figyelembe véve kiaknázzuk. Feladatunk volt, hogy újszerű eszközöket találjunk arra, hogy a vállalkozásoknak is vonzóvá tegyük a térséget, és befektetőbarát településként kedvezményes feltételekkel, szakmai háttérmunkával, jól tervezhető, hosszú távú koncepcióval segítsük a vállalkozókat. Az elmúlt időszak látványos eredményei, a szakmai elismerések és a helyi lakosság, a vállalkozások visszajelzései megerősítenek minket abban, hogy a megkezdett út, stratégai irány folytatásának aktív jövője legyen Kazincbarcikán.

A projekt részeként Sajókazán megújultak a Radvánszky-kastély belső terei, amelyek elsődlegesen ifjúsági-művészeti programoknak adnak helyet.

Rudabányán egy üres óvodaépületben elkészült a településen talált mintegy 10 millió évvel ezelőtti „Rudapithecus Hungaricus” őslénytani leleteket bemutató RudaPark Oktatási és Látogatóközpont és tájházként lett újrahasznosítva egy klasszicista épület.
Bánhorvátiban a Damasa-szakadék széles körű megismertetése kapcsán kialakítottak egy tanösvényt és korszerűsítették, bővítették a tájház bemutatótereit.
A Kolorcity márkát megismerve és élvezve annak minden pozitív hatását, számos település nyitott a Kazincbarcikával való többoldalú együttműködésre, így például a 2017-es Kolorfesztivál programjához tizennégy település csatlakozott, amely egyedülálló, térségi turisztikai és kulturális együttműködésről ad példát.

www.kolorcity.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek