2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Önkormányzat 2019 – Orbán: Miskolc maradjon a nyerő oldalon!

 Ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, „akkor működjünk együtt”, és „Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a borsodi megyeszékhelyen a helyi televízió Miskolci Napló című műsorában kedden.
Kijelentette: a miniszterelnöknek akkor kell egy kampányban részt vennie, ha országos kérdésekre akarják a figyelmet irányítani. „Itt most nem ez a helyzet”, arra akarják ráirányítani az emberek figyelmét: „fontos, hogy alkalmas jelölteket találjanak a városi testületekbe, és alkalmas polgármestert válasszanak” – fogalmazott.
Úgy látja, ő ehhez keveset tud hozzátenni, mert a jelölteket helyben ismerik, „a döntést sokkal inkább a személyes helyismeret alapján érdemes meghozni, nem pedig az én, mondjuk úgy, hogy politikai természetű kommentárjaim alapján”. „Nincs igény arra, hogy országjárásban legyek” – tette hozzá.
Orbán Viktor kiemelte: azért jött el mégis, mert Miskolc fontos város, „becsületbeli ügy”, hogy itt legyen. Támogatja Alakszai Zoltánt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, „jó szívvel” ajánlja. Sokat számít egy olyan jelölt, aki „hazajön” Miskolcra, jobban lehet bízni egy olyan emberben, aki nem kényszerből maradt egy városban, hanem mert ezt választotta – vélekedett.
A miniszterelnök agilisnak nevezte a polgármesterjelöltet, „van benne energia”, lehet vele dolgozni.
Mindazonáltal a döntő ok, amiért Miskolcra látogatott, hogy tartozik az előző polgármesternek, Kriza Ákosnak, akivel régóta dolgozik együtt – mondta Orbán Viktor. Az előző polgármester „fantasztikus munkát végzett” a városban, most fognak beérni ennek a gyümölcsei – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: azért harcol, hogy „az öröksége ne menjen tönkre”, ne engedjük, hogy „ellenzéki főhadiszállást csináljanak ebből a városból, és az előző évek munkája áldozatául essen a pártcsatározásoknak”.
A kormányfő arra kérte a miskolciakat, hogy „folytassuk azt a munkát, amit Kriza Ákos polgármester úrral megkezdtünk”. Kriza Ákos rendet rakott, belendítette a turizmust, tervek vannak a közlekedés átalakítására, „komoly dolgok történtek” – mutatott rá.
Az elmúlt évek legnagyobb eredményeként értékelte, hogy sikerült olyan beruházásokat vinni a városba, amelyek munkahelyeket hoztak létre. Emellett jelentős eredménynek nevezte, hogy „a közbiztonság mértéke a kétszeresére nőtt”, vagyis a bűncselekmények száma a felére csökkent, Miskolc rendezett város lett.
Orbán Viktor kiemelte: „ha olyan polgármester lesz, akivel tudok együttműködni, akkor biztosan meg is csináljuk azokat a beruházásokat, amelyek a várost nemcsak biztonságossá teszik, hanem széppé”. A tervek már nagyjából megvannak, Miskolc képe, hangulata a következő években erőteljes javulás előtt áll – mondta.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Miskolc előtt két lehetőség áll: „azt is lehet csinálni, amit az ellenzék javasol, ha az emberek ezt választják, akkor úgy lesz”, a Demokratikus Koalíció (DK) politikájának megfelelően harcolni fognak a kormány ellen. Ugyanakkor Orbán Viktor azt ajánlotta, hogy „ne egymás ellen harcoljunk, hanem harcoljunk inkább a városért”. Ehhez viszont egy olyan polgármester kell, aki a város érdekében a kormánnyal együttműködik – fűzte hozzá.
Úgy vélte, „egy DK-s ellenzéki polgármester, az szükségszerűen a kormány ellensége lesz”. A választást rá akarják fűzni arra a logikára, hogy a helyi ügyek, fejlesztések, a helyben élők érdeke helyett inkább egy nagy politikai csatát vívjanak – mondta. Hangsúlyozta: ha fejleszteni, beruházni akarunk, ha munkahelyeket akarunk, ha meg akarjuk valósítani a már kidolgozott terveket, „akkor működjünk együtt”, és „Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni”.
A miniszterelnök kijelentette: elkötelezett Miskolc, az ott élők és a leendő polgármester mellett is, „ha az nem harcolni akar ellenem”, hanem a városiak érdekében együtt akar működni. „Minden egyes voks számít, és a miskolci emberek kezében van a városuk jövője” – fogalmazott.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…