2021. 07. 31. szombat

Oszkár
1 EUR 357 HUF
1 GBP 420 HUF

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 3.

Két jó hír hétfő reggelről: egy szerény, ám ünnepélyes aktussal valóban kezdetét vette a kétéves Zöld Nyíl beruházás, és az első napi tapasztalatok nem mutatnak semmiféle „káosz” irányába. Az ezzel kapcsolatos aggodalmak alaptalannak bizonyultak – egyelőre mindenképp –, mint ahogy maga a projekt sem esett áldozatául – egyelőre – semmilyen „veszélynek”.

Ez utóbbit a Thököly utcánál tartott hevenyészett nyitóünnepségen emelték ki a megszólalók. Itt újságírók előtt Simon Gábor országgyűlési és önkormányzati képviselő, Börzsei Tibor MVK-igazgató, valamint Wicha József, a kivitelezést végző cégcsoport képviselője beszélt az eddigi szervező munka eredményéről és a 2010-2011 során várható fejleményekről.

Mint ismeretes, ezen a héten a Győri kapuban folynak még csak építések, emiatt az Újgyőri főtér és a Dayka Gábor utca között nem járnak a villamosok – helyettük pótlóbuszok –, azután egy hét múlva (május 10-től) indulnak a nagyobb szabású munkálatok: a Tiszai pályaudvar és a belváros közötti sínpálya felbontása, felújítása. Ennek idején, várhatóan őszig, villamosközlekedés csak Diósgyőr és a Thököly utca között lesz, az érintett szakaszon végig villamospótló jár majd. A közlekedés többi résztvevőjét érintő legfontosabb tudnivaló: a Bajcsy-Zsilinszky utca félpályásan le lesz zárva, csak „befelé” (Ady-híd irányába) lehet végighajtani rajta (ismételjük: május 10-től).

 

 

De vissza még május 3-hoz: a jelképes és tényleges induló nap ismereteink szerint különösebb gond nélkül zajlott. Az érettségizők iskolába érkezését sem veszélyeztették a kényszerű átszállások és pótlójáratok igénybevétele, a párperces késések. Az MVK részéről sajtómegkeresésre ezeket a tapasztalatokat az alábbiak szerint erősítették meg, illetve egészítették ki:

– A szokásosnál kevesebb utas azért volt, mert az érettségizők a középiskolások negyedét teszik ki, a háromnegyedük szüneten van otthon, csütörtökig. Fennakadást valóban nem tapasztaltunk, a helyszínen lévő kollégáink mindenkinek segítséget nyújtanak továbbra is. A forgalmat folyamatosan figyeljük, hogy ahol szükséges, be tudjunk avatkozni; további buszokat indítva például a reggeli csúcsidőben. Folyamatos, naprakész információkért keressék fel honlapunkat. Már fontos hangsúlyozni, hogy jövő hét hétfőtől újabb változások várhatóak, amelyekről hamarosan tájékoztatást adunk, de ennek részleteivel is találkozhattak már utasaink a bérletpénztárakban, és a Közönségszolgálati Irodában ingyenesen kapható, a bérletvásárláskor a bérletek mellé adott menetrendkönyv révén.

 

 

 

Korábbi tájékoztatások videóanyagainkban:

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 1.

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 2.

 

További információk, köztük a május 3-9. közötti előkészítő munkálatok (Dayka G. – Thököly u. – Újgyőri főtér) közlekedési következményeiről az alábbi linkeken:

http://www.mvkzrt.hu/vallalati-hirek/www-mvkzrt-hu/560/

http://www.mvkzrt.hu/forgalmi-hirek/www-mvkzrt-hu/556/

http://www.mvkzrt.hu/downloaddoc.php?docid=35&mode=1

http://zoldnyil.hu/1245/ty/c/

 

Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 3. Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 3. Na most akkor hogyan is lesz ez a villamos-dolog? 3.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum