2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Megújult a 2306-os út Hangony és Kissikátor közötti szakasza!

Rengeteg útfelújítás folyik országszerte, ebből Borsod Abaúj Zemplén megye is jelentősen kiveszi a részét. Összesen 165km útfelújítás van folyamatban vagy fejeződött már be a megyében, amelyre közel 14 milliárd forintot költött a kormány.

“Az utak mindig összekötnek embereket, tájakat, sorsokat. Az, hogy milyen úton, hová jutunk el nagyban meghatározza az emberek hangulatát. Örülök, hogy egy ilyen szakaszt tudtunk ma átadni. Örülök annak, hogy az itt élők egy úttal lettek gazdagabbak, és örülök annak, hogy be tudunk kapcsolódni egy minőségi úttal abba a hazai turisztikai körforgásba, ami egyre inkább élénkül a mi térségünkben.” – mondta Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője.

A Hangony és Kissikátor közötti útfelújítás június 9-én fejeződött be, az út átadására szeptember 27-én került sor.

A 2306-os út 12+230-18+809km, 6,5 km-es szakasza újult meg teljes egészében. Az útszakasz két réteg aszfaltburkolatot kapott, emellett szerkezeti cserét végeztek, tartós útburkolati festéséssel látták el, kitisztították az árkokat, szélességjelzőket helyeztek ki, a nagyobb ívekbe pedig rázóburkolat is került.

A 470 millió forintos felújítás része a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2017.-2018. évi komplex útfelújítási programjának. Az országos közúthálózaton a nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetését célzó, a közlekedésbiztonságot, fenntarthatóságot és térségi elérhetőséget javító program 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a felújítások elvégzésére feltételes közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésekkel rendelkezik. A támogatási szerződést 2016. március 1-jén kötötte meg dr. Seszták Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minisztere és dr. Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója

A felújítások miatt a jövőben még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A felújított utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a biztonságos közlekedést.

Filep Dávid

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek