2022. 08. 9. kedd

Emőd
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Magyarságunk értékei

Az őseinktől örökölt értékeket óvni, védeni kell és átadni a következő nemzedéknek. Bevallottan ezt a célt szolgálja a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott Magyarságunk értékei című általános- és középiskolai vetélkedő, amely megyei döntőjét hétfőn tartották a Megyeházán.

A két korcsoportban 6-6  csapat jutott a megyei döntőbe, köztük egy határon túli is, a szomszédos Tornaljáról, híven tükrözve, hogy a nemzeti értékek nem ismernek országhatárt. A zsűri elnöke dr. Szinay Attila, az FM helyettes államtitkára volt, tagjai pedig Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, a megyei értéktár bizottság elnöke, dr. Pusztai Tamás, múzeumigazgató és  Tóth Csaba, az NMI módszertani referense.

Török Dezső mondott köszöntőt. Felhívta a figyelmet arra, hogy milyen sok értékkel rendelkezik hazánk és megyénk egyaránt, amelyet meg kell őrizni. Röviden bemutatta Borsod-Abaúj-Zemplént. Kitért arra, hogy az Országgyűlés 2012-ben alkotta meg az értékekkel kapcsolatos törvényt. Ezzel megteremtették a szervezeti kereteket. A megyei önkormányzat 2013-ban hozta létre a szakbizottságát. A megyei értéktárat pedig folyamatosan töltik fel. Az FM pályázat segít a fiatalok figyelmének a felkeltését, az érték átadást.

Bánné dr. Gál Boglárka a versenyt megnyitva,  a szakbizottság nevében gratulált a diákoknak a több fordulós verseny korábbi szakaszában nyújtott teljesítményükhöz, hogy eljutottak az utolsó előtti lépcsőfokig, a megyei döntőbe. Szólt az értékek fontosságáról, amelyek benne vannak génjeinkben, kihatnak arra, hogy milyen is ma magyarnak lenni. Örökségünket védeni, ápolni kell és tovább adni a következő nemzedéknek. Az FM támogatásának köszönhetően egy olyan rendezvény részesei lehetnek, amelynek pont ez a célja.

A beszédeket követően a diákok vették át a terepet, s játékos, de mégis komoly feladatokat kellett megoldaniuk, például egy-egy megyei értéket ábrázoló puzzle-t kellett kirakniuk időre, vagy 5 perc állt a rendelkezésükre az „értékes” és érdekes bemutatkozásra. A megyénkhez kötődő történelmi személyiségek portréinak időrendbe állítása is komoly kihívást jelentett a csapatoknak.

Zárszavában dr. Szinay Attila megdicsérte a diákok felkészültségét, mivel olyan nehéz feladatokat is meg kellett oldaniuk, amelyekre még a zsűri tagjai se tudták kapásból a válaszokat. Az alkalmat megragadva gratulált valamennyi versenyzőnek, megköszönte a felkészítő tanárok munkáját. Arra biztatta a fiatalokat, hogy haladjanak tovább a megkezdett úton, tanuljanak, beszélgessenek otthon a szülőkkel, nagyszülőkkel. Sok érdekességet megtudhatnak saját családjukról is.

A megyei döntőt általános iskolai kategóriában a Pataki csodák (Sárospatak) csapata nyerte, a középiskolások közt pedig a Kossuth kincsei (Sátoraljaújhely) bizonyult a legjobbnak. Ők képviselik megyénket az országos döntőt. A  győzteseken túl valamennyi diák és a felkészítő tanárok is tárgyjutalmat kaptak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek