2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
Közgyűlést tartott a 15 éves kamara

Közgyűlést tartott a 15 éves kamara

Közgyűlést tartott a 15 éves kamaraKettős ünnep volt tegnap a kamara életében: a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 130, és a BOKIK 15 évvel ezelőtti megalakítását ünnepelték a XXXV. Küldöttgyűlésen.

A rendezvényen a hagyományokhoz híven elismeréseket adtak át a munkájuk alapján kiemelkedő gazdálkodó szervezeteknek, illetve a gazdaság szolgálatában tevékenykedő magánszemélyeknek.

 

Közgyűlést tartott a 15 éves kamaraDr. Szilágyiné Baán Anna, a BOKIK titkára pedig a szervezet legmagasabb elismerését, Kamarai Díjat vehette át dr. Parragh Lászlótól, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől a BOKIK-ban végzett másfél évtizedes eredményes kamarai tevékenységéért és a megye fejlesztése érdekében kifejtett áldozatos munkájáért. Parragh László és Bihall Tamás előadásukban a jelenlegi gazdasági helyzetről, a válságról, a vállalkozások nehézségeiről, és a lehetőségekről is beszéltek. Azt is megállapították, hogy a kereskedők, iparosok, ugynazokra a kérdésekre keresik a választ, a megoldást, mint a nagy gazdasági világválság után a ‘930-as években.

 

A sajtótájékoztatón lapunk kérdésére, hogy látnak-e esélyt arra, hogy a kamarának olyan súlya és befolyása legyen a gazdasági folyamatokra mint néhány Nyugat-európai országban, az Kamara elnöke a következőt válaszolta: – az elkövetkezendő egy-két évben látunk esélyt arra, hogy a kamarai törvény módosításával újra kötelező legyen a Kamarai tagság, mert a vállalkozások is támogatják ezt, s úgy tűnik a poltikai szereplők is belátják, hogy erre nagy szüksége van a gazdaságnak.A BOKIK elnöke hozzátette:- természetesen erős jogosítványokkal kell ahhoz ellátni a kamarát, hogy valóságos segítséget nyújthasson.

 

A díjazottak

A kamara kiemelkedő gazdálkodó szervezete elismerést kapta:

 

Abaúj Bútoripari Zrt.

Bogácsi Thermálfürdő Kft.

Észak-Kelet Pro-Coop Zrt.

Mályi Glass Kft.

 

A gazdaság szolgálatáért elismerést kapták:

 

Ágoston László

Hámbri Attiláné

Sutka Ferenc

Szemán györgy

Kiss László

Uri Mariann

 

Elnöki dicséretet kaptak:

 

dr. Deme Lászlóné

Dudás Tiborné

Kálna Zsuzsa

Stoll Gáborné

Közgyűlést tartott a 15 éves kamara

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek