2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Koronavírus – folyamatosak az egyeztetések a Katasztrófavédelemmel és a Kormányhivatallal

Bár Magyarországon egyelőre nem jelent meg a koronavírus, több szomszédos országban, például Romániában, Horvátországban és Ausztriában is vannak már fertőzöttek. Éppen ezért Miskolc város vezetése, szem előtt tartva a miskolciak biztonságát, folyamatosan egyeztet a Katasztrófavédelem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szakembereivel, közösen értékelve, elemezve a kialakult helyzetet és a lehetséges veszélyeket, megalapozva ezzel a vírus esetleges megjelenésére való megfelelő felkészülést.

 Mindemellett a miskolci önkormányzat a város jegyzőjének utasítására beszerzett 800 darab szájmaszkot, fertőtlenítőszereket pedig ezres nagyságrendben rendelt, melyekből a szükséges mennyiséget kihelyezték a Városháza mosdóiban és közösségi tereiben, a hivatali helyiségek kilincseit pedig folyamatosan fertőtlenítik.

 

Ugyanakkor Miskolc város vezetése egy esetleges járványhelyzet kihirdetésében és kezelésében csak végrehajtóként, a kormány által kidolgozott akciótervnek megfelelően működhet közre, a kormányzati intézkedésekkel összhangban.  Ennek ellenére a város vezetése fontosnak tartja, hogy megfelelő jelentőséget tulajdonítva az esetleges veszélyeknek, felkészült legyen bármilyen helyzet kialakulására. Ezért az egyeztetések a jövőben is folyamatosak lesznek a Polgármesteri Hivatal, illetve a Katasztrófavédelem és a Megyei Kormányhivatal között.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek