2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Kerekasztal a paktum jegyében

Az egy évvel ezelőtt útjára indított megyei foglalkoztatási paktum keretében gazdasági és foglalkoztatási kerekasztalt és fórumot rendeztek pénteken a Megyeházán.

A rendezvényen részt vett többek közt Riz Gábor, országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos, Ádám Imre, a VOSZ megyei elnöke, Dudás Tiborné, a BOKIK titkára és a projektben érintett szervezetek, valamint vállalkozások képviselői.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt és szakmai ismertetőt a vállalkozások bevonásának a tükrében. Mivel ez volt az első kerekasztal, amelyen a foglalkoztatók is részt vettek, ezért a közgyűlés elnöke részletesen ismertette a foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési paktumot és az ezzel kapcsolatban az elmúlt egy évben történteket. Emlékeztetett rá, hogy a TOP keretében a megyei paktum megvalósítására 2,3 milliárd forint, a 11 helyi paktum esetében pedig további 5,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A cél mintegy 5000 ember bevonása a programba. Ezt követően felsorolta a technikai tudnivalókat, mint például a munkaerőpiaci lehetőségekről 5 kerekasztalt fognak tartani, a 2020-ig tartó időszakban 56 tanácsadást szerveznek a megyében, lesznek szakmai bemutató rendezvények, partnertalálkozók, műhelyfoglalkozások… A paktummal és a rendezvényekkel kapcsolatban naprakészen tájékozódhatnak az érdeklődők a megyei önkormányzat honlapján, a baz.hu –n, a hírlevelekből, illetve az erre a célra létrehozott bazpaktum.hu honlapról.

A konzorciumi partner megyei kormányhivatal képviseletében Lórántné Orosz Edit főosztályvezető emlékeztetett rá, hogy a támogatási szerződés aláírásával, egy évvel ezelőtt indult útjára a paktum, köszöntőjében visszatekintést adott az azóta elvégzett munkáról. Kiemelte, hogy a projektfejlesztés terén nagyon nagy lépések történtek, a megyei önkormányzat elkészítette a szükséges dokumentumokat, a paktumiroda működik. A kormányhivatal szakértői szinten, adatszolgáltatóként, valamint rendezvényeken működött közre. Azért dolgoznak, hogy a dokumentumokban megfogalmazott célok megvalósuljanak. A 2,3 milliárd forintból 1,4 milliárd áll konkrétan a vállalkozások rendelkezésére a különböző programelemek keretében. A szolgáltatásokat is a kormányhivatal fogja biztosítani. Felkészültek, a központban 9, a járásokban 11 személy fog foglalkozni ezzel.

Dr. Kovács János, megyei főjegyző mutatta be a paktumiroda működését és a kerekasztal szerepét, az önkormányzati hivatal ezzel kapcsolatos munkáját. Elmondta, hogy a hivatal biztosítja a szervezeti hátteret. A paktumiroda most már teljes létszámmal működik. Munkaidőben elérhető a Megyeháza „A” épület földszint 29-es irodájában, elektronikus úton pedig a korábban említett honlapokon. Az irodai szervezést, lebonyolítást, a helyi irodákkal történő koordinációt intézik.

A munkaerőpiacon végbement változásokra utalva kiemelte, hogy a munkahelyteremtés után a munkaerő keresésre helyeződött a hangsúly. Új kihívások is megjelentek, a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka, de elképzelhető, hogy továbbiak is megjelennek. Évente egy kerekasztal beszélgetést terveznek, de amennyiben szükséges lehet gyakrabban is. Megyénk jóléte érdekében közös ügy a sikeres megvalósítás.

Ezt követően Setényi János, az Expanzió Kft. ügyvezetője mutatta be a vállalkozók bevonásának szemszögéből a megyei fejlesztési stratégiát. Lórántné Orosz Edit adott tájékoztatást  a foglalkoztatási paktumokról és a program keretében elérhető foglalkoztatást segítő eszközökről. A hozzászólásokat, kérdéseket követően Török Dezső zárszavával ért véget a rendezvény.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek