2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Hajléktalanszállónk felkészült az új rendelet előírásaira

A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének Hajléktalanokat Gondozó Központja felkészült a mai nappal – október 15-én – hatályba lépett rendelkezésre, amely jogellenessé nyilvánítja, azaz tiltja a közterületen életvitelszerű lakhatást.
Északkelet-Magyarország legnagyobb hajléktalanokat gondozó intézményrendszerét működtető és legnagyobb számú férőhellyel bíró Magyar Vöröskereszt minden feltételnek megfelel, amit a Magyar Közlöny 2018. október 2-i számában megjelent meg a 178/2018 (X.2.) kormányrendelet előír számára.
Az ellátottak száma várhatóan 5-10 %-kal nő a változás miatt.
Hajléktalanokat Gondozó Központunk többletszolgáltásként befogadó szálláshelyet működtetünk, ahol az eddig elérhető férőhelyeken túl további 15 főt tud elszállásolni.  
Jelenlegi kapacitásunkkal minden hajléktalant fogadni tudunk ellátási területükről, ami főleg a krízisidőszakban fontos. November és április között 58 férőhellyel növeljük meg az egyébként 80 főt ellátó éjjeli menedéket, amelynek felújítása és korszerűsítése a napokban fejeződik be. Így az új és régi szolgáltatásainkkal együtt – szükség szerint – akár 153 embert is megóvunk a téli fagyok idején. A szállás mellé reggelit is kapnak a kliensek a téli hónapokban. Napközben pedig a nappali melegedőben tölthetik idejüket.
A Baross Gábor utcai intézmény népkonyháján naponta 200 adag meleg ételt osztunk délben, és 180 adag vacsora is kerül az asztalra hétfőtől péntekig.
Megyei Szervezetünk lehetőséget és támogató hátteret biztosít az ellátottainak, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba a rendeletmódosítás céljának megfelelően. Mintaprogramunkba jelenleg tíz regisztrált hajléktalannak biztosítunk önálló lakhatást. Ők szociális munkásaink segítségével újratanulják a társadalmi normákat, valamint kereskedő vagy pék szakmát szerezhetnek; sőt akár jogosítványt is.
Ezen kívül elhelyezkedést támogató programot is biztosítunk a nehéz sorsúak számára. Jelenleg is 36, vöröskeresztnél regisztrált hajléktalant foglalkoztat a Városgazda Kft. az intézményünkkel kötött együttműködés keretében.  De szociális munkásaink a város más cégeinél is segítik sok ellátottunk betanított munkásként való elhelyezkedését.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek