2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Emlékezés a tardi kivégzettekre

Koszorúzással emlékeztek a tardi kivégzettekre – az eseményen Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: hosszas kutatómunka eredményeként derült ki, hogy 1945 és 1956 között Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolc után Tardon végezték ki a legtöbb embert politikai okokból.

Ez a mostani alkalom emlékeztet minket arra, hogy sokan voltak, akik életüket áldozták hazánk szabadságáért. Az emlékezés, és a múlt ébrentartása kiemelten fontos a mai időkben. Ugyanakkor, amilyen iszonyú volt elviselni a sokféle megaláztatást, olyan szorosra fonódott a kötelék az együtt szenvedők, a diktatúra börtöneit megjárt bajtársak között – fogalmazott a megyegyűlés alelnöke.

Mint emlékeztetett: 1945-ben a világtörténelem legpusztítóbb háborúja befejeződött. Európa felosztásakor a győztes nemzetek Magyarországot a keleti zónához csatolták. Hazánk sorsa „megpecsételődött”. A kommunista diktatúra szabad lehetőséget kapott.

1945-1956 között sokan az egységes magyarságért, függetlenségért, szabadságért, igazságért, magas erkölcsi színvonalért küzdöttek. Vértanúk és hősök születtek ebben az időszakban, akik tudatosan áldozták fel életüket, szabadságukat, családjukat, egzisztenciájukat, vagyonukat nemes eszmeiségükért.

A diktatúra besúgóhálózata azonban kiválóan működött – fogalmazott Csiger Lajos. Az internálótáborok, a börtönök zsúfolásig megteltek politikai elítéltekkel. A Rákosi-korszak valódi arcát könnyebb felismerni, mint a következő korokét. A korszakra mind párton belül, mind országosan féktelen terror volt jellemző. Az időszakot az ÁVO, illetve a belőle önállósított ÁVH kegyetlenkedései, koncepciós perek, deportálás, kivégzés jellemezte, amely Rákosi Mátyás és Sztálin személyi kultuszával nyomorba taszította a lakosságot. Több tízezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, több, mint tízezer embert pedig kitelepítettek.

Bebizonyosodott, hogy az 1945-56 közötti elitélt ellenállók harcának az eszmeisége nem hullott terméketlen talajba. A nép harca győzedelmeskedett, amikor az 56-os Forradalomban beteljesedett – mondta a megemlékezésen Csiger Lajos.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek