2021. 10. 22. péntek

Előd
1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF

Az ILCO klub betegei is tiltakoznak a miskolci sebészet megszüntetése miatt

– A médiában megjelent, hogy megszűnik a MISEK sebészete, s ezzel kapcsolatban nagyon sok sorstársunktól kaptam felháborodott levelet, telefont, – mondja beszélgetésünk elején Sasvári Ilona, az Erzsébet ILCO klub vezetője.

/ Az ILCO klubok, országszerte működnek, a sztómával /bélkivezetéssel/ élő emberek, önsegítő, nonprofit szervezetei.-szerk./ A mi klubtagjaink, a betegek, ezer szállal kötődnek a MISEK sebészeihez, szakembereihez. Nagyon sok segítséget kapunk tőlünk.
– Milyen értelemben?
– Az első és legfontosabb a jól sikerült műtét után, hogy olyan lelki támogatást kapjon a beteg, hogy el tudja fogadni saját magát, és ezt az új élethelyzetet, s ebben nagyon sokat segítenek a szakemberek. Utána pedig, hogy rá találjon a klubra, a sorstársakra, az azonos problémával, feladatokkal küszködőkre.
– Mióta létezik a klub?
– A miskolci Erzsébet ILCO Klub 23 éves, és az elmúlt év végén 232 tagunk volt. Országosan is jó példa a működésünk, a klubvezetésből két tagunk a Magyar ILCO Szövetség vezetőségi tagja.
– Mit tud a klub segíteni a sztómával élő embereknek?
– Nagyon nehéz megélni azt az állapotot, amikor az ember sztómaviselő lesz. Ez egy teljesen másfajta életmódot követel tőlünk. A lelki és testi rehabilitációban úgy is tudunk segíteni, ha megosztjuk saját tapasztalatainkat egymással. A legnehezebb feladat a munkába való visszailleszkedés, amelyben szintén nagyon sokat tesz a klub.
-Milyen közös programokat szerveznek?
-A rendszeres klubnapokon kívül, közös rehabilitációs kirándulásokat szervezünk, ahol klubtagjaink megtapasztalhatják, hogy sok olyan tevékenységet lehet végezni, – pl. fürdőzés,- amelyről már lemondtak.
– Egy ilyen klub bárhol működhetne, miért gondolják úgy, ha megszűnik a sebészet, akkor az Önök léte is kérdésessé válik?
– Nagyon sok tagunkat itt operálták a MISEK sebészetén, egészségügyi támogatást és segítséget is innen kapunk. Ha megszüntetik a sebészetet, akkor ez a segítség ezzel együtt elvész. Ezt nem akarjuk, és tiltakozunk a bezárás ellen.
Orosz B.Erika

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum