2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Az elnöki pár ma BAZ megyében járt +Videó

Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége, Schmittné Makray Katalin a terveknek megfelelően csütörtökön délelőtt érkezett Miskolcra. A Városháza épülete előtt Kriza Ákos polgármester, valamint Pfliegler Péter és Zsiga Marcell alpolgármester fogadta az elnöki párt. Programjuk a megyeházán folytatódott, ahol az államfő beszédet is mondott.

Az elnöki látogatás alkalmából ünnepi közgyűlést tartottak a megyeházán. Itt beszédet mondott Riz Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke, Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Demeter Ervin, a megyei kormányhivatal kormánymegbízottja. Majd felszólalhattak a megyei vagy városi frakcióvezetők – a Jobbik nevében Szegedi Márton, az MSZP nevében Kormos Dénes, a Fidesz – KDNP képviseletében Török Dezső beszélt.Ez után szólalt fel az államfő, aki beszédében elmondta: országjáró körútra indult – melynek első állomása megyénk –, mert a nemzet minden tagja egyformán fontos. Szeretné látni, hogy itt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mire lehetnek büszkék az emberek, mi az, amin javítani kellene.

Ezután ellátogatott a Földes Ferenc Gimnáziumba, Szilvási Zoltán autószerelő műhelyébe, Felsőzsolcán a Kis-Sajóhoz, majd a Bosch-nál zárta látogatását az államfő.

Schmittné Makray Katalin a megyeháza dísztermének előterében rendezett népművészeti kiállítást tekintette meg, majd látogatást tett a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában, és a tetemvári Deszkatemplomban is. Ezután Lyukóba majd a Herman Ottó Múzeumba látogatott.
Az elnöki pár a Boschban találkozott újra és zárta megyei útját.

Mint megtudtuk az elnök az itteni látogatása után körbe szeretné járni az országot, minél több emberrel, helyzettel találkozni, megyénkből pedig úgy megy el, hogy látja a tisztes erőfeszítést, s jó érzéssel megy haza, hogy szorgos, a térségüket a városukat szerető emberek vették körül.

Képösszeállításunk a galériában.

Fotó:Orosz László

 

További képek a galériában!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…