2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Elfogás egy órán belül

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei előállították azt a körömi nőt, aki egy lakásba vécére kéredzkedett be, majd meglopta áldozatát.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 46 éves körömi nővel szemben. Egy férfi 2021. október 26-án 14 óra 30 perckor tett bejelentést a rendőrségre, hogy általa egy látásból ismert nőt beengedett Tiszaújvárosban a Szent István úton található lakásába vécére. Amíg a tulajdonos szívességből használt ruhaneműket készített össze az asszonynak, addig a nő eltulajdonította a mobiltelefonját.

A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, aminek köszönhetően Körömben az épp Tiszaújvárosból beérkező távolsági buszról leszálló elkövetőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A nő ruházatából az eltulajdonított – már kikapcsolt állapotú – telefon is előkerült, amelyet a nyomozók lefoglaltak, és később átadták a jogos tulajdonosának.

 

Az intézkedés során a rendőrök azt is megállapították, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság egy szabálysértési ügyben az asszony körözését is elrendelte, így őt a kihallgatása után büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

A trükkös lopások megelőzése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

Ne engedjenek be idegeneket a házukba, lakásukba, udvarra, bármilyen hivatalos ügyre hivatkoznak is, vagy bármilyen jó üzletet kínálnak, esetleg segítséget kérnek (például ha  vécére szeretnének elmenni, vagy rosszullét miatt kérnek egy pohár vizet)!
Ha nem biztosak abban, hogy az, aki hivatalos embernek mondja magát, valóban az, az igazolványa alapján nem tudják eldönteni, ki ő, kérjenek segítséget (kérjék meg a szomszédot, hogy jöjjön át, vagy telefonon ellenőrizzék le a személyt, hívják a rendőrséget vagy a helyi önkormányzatot)
Ha mégis beengednek valakit, lehetőleg úgy tegyék, hogy ne egyedül tartózkodjanak otthon, hanem hívják át a szomszédot, vagy legyen ott valaki, akiben megbíznak, és ne engedjék az idegeneket szabadon mozogni a lakásban!

 

Minden gyanús körülmény esetén értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek