2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Közel 100 milliós fejlesztés

Átadták az új vízszállító gépjárművet a Mezőkövesdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságon május 3-án. A beruházásnak köszönhetően közel 100 millió forint értékű fejlesztés valósult meg.

A Mezőkövesdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 2007-ben nyújtott be pályázatot új vízszállító gépjármű beszerzésére, mivel a rendelkezésre álló jármű elavult és elöregedett. A pályázatot „A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, valamint a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény szerállományának, technikai eszközeinek amortizációs cseréjére, korszerűsítésére” címmel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság írta ki.
„ A pályázat önrészét Mezőkövesd Önkormányzata biztosította, ennek összege közel 15 millió forint volt, míg a teljes beruházás értéke hozzávetőleg 90 millió forint. Azt hiszem, ebből is jól látszik, hogy viszonylag kis önerő mellett, milyen jelentős fejlesztést sikerült megvalósítani.” -hangsúlyozta Koroknai Péter, tűzoltóparancsnok.
A sikeres elbírálásnak köszönhetően egy nagy teljesítményű és többfunkciós autóval gazdagodott a mezőkövesdi tűzoltóság gépjárműparkja. A vízszállítót egy nagyon erős, 430 lóerős motor hajtja és egyszerre hét köbméter vizet tud megmozgatni. A jármű avaroltó,- és gyors beavatkozó berendezéssel van ellátva, ezen felül egy nagyon korszerű szivattyú található rajta, így szükség esetén akár gépjárműfecskendőként is lehet alkalmazni. Az avaroltó berendezésnek köszönhetően hőségriadó esetén az aszfalt locsolását, hűtését is kiválóan meg lehet oldani.
A vízszállító autó átadó ünnepségén jelen volt többek között dr. Fekete Zoltán polgármester, Bóta Gáspár és Malatinszky Károly települési képviselő, valamint Koroknai Péter tűzoltóparancsnok. A köszöntőket követően a résztvevők betekintést nyerhettek a gépjármű működésébe és megismerkedhettek a funkcióival.
A dél-borsodi település tűzoltói további fejlesztésekre is adtak be pályázatot. Ezek között szerepel egy korszerű gépjárműfecskendő beszerzése, míg a másik pályázatot védőruházat, védősisak, illetve védőcsizma beszerzésére nyújtották be. Az említett pályázatokhoz mintegy 20% önrész szükséges, a beadványok elbírálása folyamatban van.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek