2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Minden eddiginél népszerűbb az eSZJA

Már csaknem kétmilliószor nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV eSZJA-portálján. Ez 333 ezerrel több, mint az elmúlt évben. Sőt a bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma is 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. A NAV által készített, személyre szabott dokumentum pillanatok alatt elérhető a NAV eSZJA-portálján KAÜ-azonosítás (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) után.

 

A bevallási határidő előtt másfél héttel már csaknem kétmilliószor keresték fel az ügyfelek az eSZJA-portált, hogy megnézzék bevallási tervezetüket. A tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, idén 812 ezren mindenféle változtatás nélkül, 385 ezren pedig némi módosítással hagyták jóvá a dokumentumot. Több mint 280 ezer adózó a napokban kapta kézhez a tervezetet postán.

 

Azoknak kell mindenképpen kiegészíteniük az szja-bevallási tervezetet, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV nem, vagy csak részben rendelkezik adattal. Ilyen az őstermelői jövedelem – hiszen az őstermelőknek nem válik automatikusan bevallássá a tervezete – vagy például a lakáskiadásból, a lakás eladásából származó jövedelem. Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak, mert náluk sem működik az automatizmus.

 

A bevallási határidő 2022. május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy benyújtsa bevallását, és rendelkezzen adója 1+1%-áról. Eddig csaknem 661 ezer rendelkező nyilatkozatot küldtek be az eSZJA-felületen. 

 

Ha bárkinek kérdése lenne a tervezetekkel kapcsolatban, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető a NAV Infóvonalán, az ingyenesen hívható 1819-es telefonszámon.

 

Akik esetleg elakadnak a tervezet jóváhagyásában, kiegészítésében, vagy akár a felajánlásban, azoknak segítenek a NAV rövid tájékoztató videói, amelyek a NAV YouTube-csatornáján elérhetőek:

–         Szja-bevallási tervezet módosítása: családi kedvezmény közös érvényesítése

–          Szja-bevallási tervezet módosítása, szja-visszatérítés jelölése

–          A személyi jövedelemadó visszaigénylése

–          Az szja-bevallási tervezet kiegészítése – Ingatlan-bérbeadás bevallása

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek