2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Szijjártó Péter: eljött a gazdasági védekezés ideje

A járvány kezelése után eljött a gazdasági intézkedések ideje, a világjárvány ugyanis nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, és ha a gazdasági védekezés során szorosan együttműködünk, akkor mind Szerbia, mind Magyarország újra nagyon komoly sikereket érhet el – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban, ahol szerb hivatali partnerével tartott közös sajtótájékoztatót. Kiemelte: a koronavírus-járvány idején világosan látszott, hogy a kelet-nyugati irányú infrastruktúra Szerbián és Magyarországon megy keresztül, „és ebből nekünk profitálnunk kell”. Mint mondta: „ezért az elkövetkezendő hónapok és évek a nagy közös infrastruktúra-fejlesztésekről fognak szólni Szerbia és Magyarország együttműködésében”. Szijjártó Péter rámutatott, hogy „a világjárvány minden eddiginél világosabban és egyértelműbben bizonyította, hogy mi, magyarok és szerbek, szerbek és magyarok szoros egymásra utaltságban élünk itt Közép-Európában, és azt állapíthatjuk meg, hogy a világjárvány ideje alatt ez a köztünk lévő kapcsolat csak megerősödött”. Kiemelte, hogy a két ország közötti határokat a legrövidebb időn belül meg tudták nyitni, „Szerbia volt az első ország, amellyel Magyarország meg tudta nyitni teljes egészében a határát, sőt Szerbia az első nem európai uniós ország, amely egy EU-tagországgal tudott határt nyitni”. „Az egészségügyi védekezés időszakában tehát jól együtt tudtunk működni, és most jön a gazdasági védekezés időszaka” – húzta alá. A két ország a földrajzi fekvéséből profitálhat. „Felújítjuk a Belgrád és Budapest közötti vasútvonalat, megújítjuk a Szabadka és Szeged közötti vasútvonalat, valamint új gázvezetéket építünk, amely délről, a Török Áramlat gázvezetékből fog gázt szállítani Közép-Európába. A jövő év végétől már 6 milliárd köbméternyi éves kapacitású gáz interkonnektorral fogunk rendelkezni Szerbiából Magyarország irányába, amelynek a kapacitását aztán a következő években egészen majdnem 10 milliárd köbméterig fogjuk bővíteni” – részletezte. A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia sikere Magyarország érdeke is, hiszen „minél jobban teljesít Szerbia, annál jobb az nekünk, részben a vajdasági magyarok miatt, részben amiatt, hogy a gazdaságaink szorosan összefonódtak, kereskedelmi forgalmunk tavaly már a 2,5 milliárd eurót is meghaladta”. Közölte, hogy a magyar kormány kilenc magyar vállalat szerbiai beruházásához összesen 9,1 milliárd forintnyi támogatást adott a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és az építőipar területén. Péntektől pedig elérhető lesz egy újabb pályázati lehetőség a magyar vállalatok számára, 25 milliárd forintos keretösszeggel beruházási, támogatási programot indít a kormány olyan magyarországi vállalatoknak, amelyek a szomszédos országokban kívánnak beruházásokat végrehajtani. Az előrejelzések értelmében a szerbiai beruházási lehetőségek iránt nagy az érdeklődés – tette hozzá. A vasárnapi szerbiai választásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a magyar kormány nem kíván beleavatkozni a voksolásba, ám a mostani szerb kormánykoalíció sikerének szurkol. „Két okból is szurkolunk a sikerért. Először is azért, mert ennek a kormánykoalíciónak részesei a magyarok, a vajdasági magyarokat képviselő párt, és őszintén reméljük, hogy a jövőben is lesz lehetősége a vajdasági magyaroknak, hogy részt vegyenek a Szerbia jövőjéről szóló fontos döntésekben, másrészt pedig azért is szurkolunk a mostani kormánykoalíciónak, mert mi ezzel a szerbiai kormánykoalícióval tudtuk történelmi jelentőségű barátsággá alakítani Magyarország és Szerbia kapcsolatát” – hangsúlyozta. Úgy folytatta: „ez az egyik legfontosabb nemzetpolitikai teljesítmény, amelyet az elmúlt években mi magyarok és szerbek, szerbek és magyarok közösen tudtunk tenni az asztalra”. Ivica Dacic szerb külügyminiszter megköszönte mindazt a támogatást, amelyet Magyarország Szerbiának nyújtott az európai integráció folyamán, de a koronavírus-járvány idején is. Mint mondta, a magyar külügyminiszter mindig is Szerbia európai integrációjának leghangosabb szószólója volt. Kiemelte, hogy Szerbia és Magyarország, valamint a szerb és a magyar kormány kapcsolata kiemelkedő, de a szerb kormány nagyon jó kapcsolatokat ápol a vajdasági magyarság legfontosabb pártjával, a Vajdasági Magyar Szövetséggel is. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek