2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • Szijjártó Péter: 1600 amerikai cég 100 ezer embernek ad munkát Magyarországon

Szijjártó Péter: 1600 amerikai cég 100 ezer embernek ad munkát Magyarországon

Mintegy ezerhatszáz amerikai cég van Magyarországon, amelyek 100 ezer magyar embernek adnak munkát – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon. Szijjártó Péter  megosztotta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács online üléséről készült videót, amelyben elmondta, új világgazdasági korszak köszöntött be, és ebben csak azok a cégek lehetnek sikeresek, amelyek képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz. A miniszter szerint a koronavírus-járvány második hullámában hozott kormányzati intézkedések mögött két fő elv húzódik meg: az emberek egészségének és életének védelme, valamint a gazdaság működőképességének fenntartása. Szijjártó Péter felsorolta a járvány fékezésére nemrégiben bevezetett intézkedéseket, köztük megemlítve a kijárási és gyülekezési tilalmat, az üzletek, illetve az éttermek nyitva tartásának korlátozását, valamint azt is, hogy a szállodákban turistákat nem fogadhatnak.  Kiemelte, hogy az üzleti célú utazás ugyanakkor engedélyezett, így a cégek alkalmazottai továbbra is érkezhetnek Magyarországra, és ebben az esetben nincs kötelező karantén sem. „Mindannyian tudjuk, hogy ennek a helyzetnek az igazi megoldása a vakcina lesz, és etekintetben minden irányba folytatunk tárgyalásokat. Éppen ezért szeretném tájékoztatni önöket, hogy mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy tízdózisnyi minta érkezik Magyarországra, amelyeket a hivatalos laboratóriumokban vizsgálnak majd meg. A tesztek eredménye dönti majd el, hogy vásárol-e Magyarország az orosz vakcinából – fűzte hozzá. Ugyanakkor a kormány együttműködési megállapodást kötött a kínai vakcinagyártóval is és részt vesz az ellenszer kifejlesztésének európai projektjében. „Tehát igyekszünk a legtöbb forrásból vakcinát beszerezni” – összegezte a tárcavezető. Szólt arról is, a járvány miatt hozott gazdasági döntések esetében négy fő szempontot vettek figyelembe: a munkahelyek védelmét, a beruházások ösztönzését, a stratégiai iparágak támogatását és a cégek likviditásának biztosítását. „Az egyik legfontosabb aspektus a beruházások ösztönzése; mi úgy gondoljuk, hogy ez a munkahelyek megvédésének egyik legjobb módja” – fogalmazott Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a kormány a munkanélküliség finanszírozása helyett az ellen harcol.  A miniszter beszámolt a kormány beruházás- és képzésösztönző támogatásairól, és hangsúlyozta, hogy elkötelezettek az alacsony adók és az egyszerűsített adórendszer mellett. Kitért arra is, hogy 2014 eleje óta 80 olyan amerikai cég volt, amely a kormány által biztosított támogatással valósított meg beruházást Magyarországon 1,1 milliárd euró értékben. Jelenleg kilenc amerikai céggel tárgyalnak újabb beruházásokról – tette hozzá, azzal együtt, hogy az utóbbi években 80 százalékkal nőtt a magyar export az Egyesült Államok felé, ami azt jelenti, hogy Amerika – az EU-n kívül – az első számú exportpartnere Magyarországnak. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Debrecen Business Forum 2024
A Kelet-magyarországi régió fejlődésének új perspektíváiról csaknem 300 üzleti szereplő - köztük a legnagyobb multinacionális vállalatok hazai vezetői…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…