2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • KKM: Magyarország befektetési politikájának sikerét mutatja a Samvardhana Motherson beruházása is

KKM: Magyarország befektetési politikájának sikerét mutatja a Samvardhana Motherson beruházása is

Az indiai autóipari beszállító Samvardhana Motherson Group beruházása Kecskeméten újabb példa arra, hogy Magyarország vonzó befektetési célpont, sikeres befektetési politikával – mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az államtitkár hangsúlyozta: a 30 milliárd forintos beruházással tervezett újabb gyártóbázis további lendületet ad a magyarországi autóipar fejlődésének, amelynek teljesítménye az idén az első öt hónapban több mint 13 százalékkal nőtt.
A csoportnak ez már a harmadik gyára lesz Magyarországon, a tervek szerint 2017-ben kezdi meg működését.
Szabó László kiemelte, hogy az ország keleti régiójában 450 új munkahely jön létre az indiai beruházással.
A cég a mosonszolnoki gyárában is újabb fejlesztéseket tervez. A mostani 30 milliárd forintos beruházás csak az első lépcső – jelezte. A világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából 15 már jelen van az országban. A cégek beruházási döntését nem csupán a költségek határozzák meg, fontos tényező a magyar munkaerő precizitása, kreativitása – tette hozzá az államtitkár.
Tibori Pál-Levente, az SMR kelet-európai és németországi alelnöke ismertette: a csoport 4 éve nyitotta meg mosonmagyaróvári és 2009-ben mosonszolnoki gyárát. Az új kecskeméti gyárban mintegy 96 ezer négyzetméter alapterületen, 44 ezer négyzetméteres gyártóegységben lökhárító és hűtőrács elemeket, műszerfal modulokat, ajtó paneleket és középkonzolokat gyártanak majd, közel 400-450 dolgozó foglalkoztatását tervezik itt – tette hozzá.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere közölte: a szerdai testületi ülésen a város közgyűlése egyhangúlag támogatta a beruházás megvalósításához szükséges területrendezési terv módosítását. Kecskeméten több világszerte érdekeltséggel rendelkező társaság van jelen, amelyek prémium termékeket gyártanak. Szavai szerint a város jó elhelyezkedése, infrastruktúrájának, és úthálózatának az elmúlt években megvalósult fejlesztése tette lehetővé, hogy hasonló beruházásoknak megfelelő helyszíne legyen.
Az SMG a világ 50 legnagyobb autóipari beszállítójának egyike, több mint 70 ezer dolgozót foglalkoztatva 170 gyárában 5 kontinens 25 országában. Az SMR Hungary Bt. a legutóbbi üzleti évében 306 millió euró nettó árbevételt ért el, a vállalat mosonszolnoki és mosonmagyaróvári gyáraiban illetve a hegyeshalmi logisztikai központban 1600 dolgozót foglalkoztat. Az SMR Hungary mára a világ legnagyobb autó visszapillantó tükröket előállító gyárává fejlődött: évente közel 7 millió garnitúra külső tükröt szállít a legjelentősebb személyautó-gyártóknak, fő vásárlói a VW, az Audi, a Porsche, a BMW, a Daimler, a General Motors, a Kia/Hyundai és a Fiat/Chrysler csoport.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek