2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Jövőre vagyonadót kell fizetni

Jövő évtől adót kell fizetni a nagyértékű lakás, hajó, repülő és személyautó után, az ingatlandó három kulcsos lesz. A parlament 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot. Az új adót az APEH szedi be, az adózóknak önbevallást kell készíteniük.

Adómentes lesz a tulajdonos által lakott 30 millió forintnál nem drágább, és egy második, legfeljebb 15 millió forintot érő lakás. Az ingatalnadó három kulcsos: 0-30 millió Ft-ig 0,25 százalék, 30-50 millió Ft között 0,35 százalék. 50 millió Ft felett 0,5 százalék. A törvény tartalmazza azt is, hogy 2010-től megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho).
 
A vagyonadót az MSZP frakciójából ketten nem szavazták meg, Laboda Gábor és Mécs Imre. Ellene szavazott hét szabaddemokrata képviselő is, köztük Fodor Gábor.

Jövő évtől 5 millió forintig 17, afelett pedig 32 százalék lesz a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, az üdülési csekk és a meleg étkezési jegy után 25 százalékos adót kell fizetnie a munkaadónak. Emellett megadóztatják az ingatlannal rendelkező cég eladását, emelkedik a jövedéki adó, 30 százalék lesz az eva kulcsa. Mindezt a parlament által hétfőn elfogadott, a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosítás tartalmazza. Az Országgyűlés a jogszabályt 211 igen, 152 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el. A változások között van az is, hogy 2010-től a helyi iparűzési adót az APEH szedi be, de az önkormányzatok a beszedett iparűzési adó 100 százalékát megkapják.Jövő évtől az úgynevezett adóparadicsomokba menekített jövedelmeket is megadóztatják.

Jövőre megszűnik a képviselői költségtérítés, a képviselők javadalmukból, azaz a bevételükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le; a képviselői javadalom a személyi jövedelemadó szabályai szerint adózik az elfogadott kétharmados többséget igénylő törvénymódosítás szerint. Az Országgyűlés az alkotmánymódosítást 340 igen szavazattal, 19 nem és 2 tartózkodás mellett szavazta meg hétfőn, a képviselői juttatásokról szóló törvényt pedig 341 igen, 19 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Az új, 2010. január 1-től hatályba lépő szabályok szerint az országgyűlési képviselők javadalmazása adóköteles: az alapdíj és bizottsági, vagy országgyűlési tisztségért járó pótdíjdíj mellett jövedelemnek minősül a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás is.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek