2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • FHB: 3,554 milliárd forint adózott veszteség a második negyedévben

FHB: 3,554 milliárd forint adózott veszteség a második negyedévben

Az FHB Csoport 3,554 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2014 második negyedévét, ami mintegy 10 százalékkal magasabb az elemzők által vártnál; az első félév egészét tekintve a veszteség 2,4 milliárd forint lett – derül ki az FHB Jelzálogbank által csütörtökön, a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentésből.
A bankcsoport konszolidált adózott vesztesége 2013 második negyedévében 3,004 milliárd, 2013 első félévében 4,594 milliárd forint volt.
A konszolidált, nemzetközi beszámolókészítési standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint a mostani negatív eredmény annak tudható be, hogy az FHB Csoport az árfolyamrés alkalmazásának semmissége miatt várható veszteségre a második negyedévben 4,7 milliárd forint céltartalékot képzett.
Az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességére vonatkozó törvényi rendelkezés hatását 12-15 milliárd forintra becsülte a bank, de ettől akár jelentősen is eltérhet az elszámolás módjától, valamint az elévülésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmezésétől függően.
Az FHB a jelentésben megerősíti, hogy az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban élni kíván a törvény által biztosított jogorvoslati lehetőséggel, s ennek hatását a jogorvoslati lépések lezárása, illetve az elszámolás módjára vonatkozó szabályok egyértelműsítése után, várhatóan 2014 harmadik negyedévében jeleníti meg a könyveiben.
Az FHB Csoport konszolidált mérlegfőösszege június 30-án 674,7 milliárd forint volt, 8,7 százalékkal, mintegy 64,3 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál és 114,6 milliárd forinttal, 14,5 százalékkal alacsonyabb a március véginél.
A növekedési hitelprogram keretében a bank összesen 1,8 milliárd forintot helyezett ki a vállalati ügyfelek részére 2014 második negyedévében. Az árfolyamvédelmi programba szerződött ügyfelek száma a negyedév során 689-cel nőtt, június végén 9289 volt. A Nemzeti Eszközkezelő (NET) részére a negyedév során újabb 106 ingatlant ajánlott fel a bankcsoport, a NET-nek történő értékesítés miatt 233 ügyletet zártak le, melyek együttes követelésállománya mintegy 1 milliárd forint volt.     
A hitelportfolió minősége kismértékben javult, a nem teljesítő hitelek aránya (NPL) a második negyedév végére 20,1 százalékra mérséklődött, a problémás portfólió fedezettsége kis növekedéssel elérte az 53,5 százalékot.
Az FHB Bankcsoport 2014. január 1-je óta hatályos európai szabályozás (CRR) alapján számított tőkemegfelelési mutatója – figyelembe véve a felügyeleti többlet tőkekövetelményt (SREP) is – 2014. június 30-án 11,43 százalék volt (március végén 11,35 százalék). A bank saját tőkéje június végén 73,397 milliárd forintot tett ki, 4,6 százalékkal csökkent a március végihez képest.
A jelentés beszámol arról, hogy lezárult a Takarékbank-tranzakció, az FHB Jelzálogbankkal szoros kapcsolatban álló Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási (MATAK) Zrt. 54,82 százalékos közvetlen, az FHB Jelzálogbank pedig a MATAK Zrt.-n keresztül 13,71 százalékos közvetett tulajdonrésszel rendelkezik a Takarékbank Zrt.-ben.
Az FHB részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 726 forint volt, az előző napinál 5 forinttal kisebb. Az elmúlt egy évben az FHB részvények legmagasabb árfolyama 1027 forint, a legalacsonyabb 305 forint volt.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek