2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

Építsük együtt Szikszót !

Szikszó gazdasági fejlődése lehetővé teszi, hogy Szikszó Jeggyel támogassa évről évre a 62 feletti  időseket.  Az idén,  20 000 forint  értékű utalvány mellé,  egy újabb , ezer forint értékű , úgynevezett Építsük együtt Szikszót  jegyet is bevezetnek.
Füzesséri  József Szikszó polgármesterétől megtudtuk a Szikszó Jeggyel  meghatározott helyi szolgáltatónál fizethetnek az érintettek. A  program támogató jeggyel történő  bővítése  mellett az szólt,  hogy a helyiek  így  személyesen is tudják formálni a közösséget . Segíteni azt a  beruházást,azt a  rendezvényt , ami számukra fontos. Bár eddig is bevonták a civileket a városi fejlesztési irányok meghatározásába, ezzel a  formával még közvetlenebbül  alakíthatják a szikszóik a városuk életét.

A támogatói jegy ugyanis arra szolgál, hogy a város közérdekű ügyeit segítse.  A  jeggyel rendelkezők  bárkinek-  civil szervezetek,  intézmények, , magánszemélyek-  odaadhatják azt,  aki olyan kész programmal áll elő, ami a városban élőket szolgálja.

Füzesséri József meggyőződése :  a  támogatói jegy  megindít majd egy párbeszédet is a generációk között. A szülőkkel, nagyszülőkkel együtt beszélhetik meg a gyerekek a programokat, hiszen az idén kísérletképpen a 62 év felettiek körében osztják ki.

És hogyan lesz ebből  fejlesztésekre  fordítható összeg ?  A jegyek összegyűjtése szeptember 15-ig tart, és ezután történik majd  a kifizetés a gyűjtők számára  arra a célra, amit a jeggyel rendelkezők támogattak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Debrecen Business Forum 2024
A Kelet-magyarországi régió fejlődésének új perspektíváiról csaknem 300 üzleti szereplő - köztük a legnagyobb multinacionális vállalatok hazai vezetői…

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…