2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Egyedülálló élménypark épül Mezőnagymihályon

Háromszázötven munkahelyet teremtenek

„Térségünk turisztikai lehetőségei és a MáriaPark” címmel rendezett konferenciát, a projekt gazdája a Máriapark Kft. tegnap Mezőnagymihályon.

 

A konferencián, három turisztikai régió – Észak-magyarországi, Tisza tavi, és az Észak-alföldi –  kormányzati, önkormányzati és kistérségi szakemberei találkoztak és  vitatták meg elképzeléseinket, amelyek a három régió, eltérő típusú kínálatának összefűzésében, ezzel nagyobb vonzáserő kialakításában is szerepet játszhatnának.

A vendégeket Vályi László polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy nagyon drukkol a tematikus park megvalósulásának, amely az idegenforgalom fellendítése mellett, enyhíthetné a környék munkahely gondjait.

Sashalmi László, a MáriaPark Kft. ügyvezetője beszélt a közel hat milliárdos projekt öt éves előkészítő munkájának  jelenlegi helyzetéről is. – A több éves, széleskörű előkészítő munka eredményeként, mára kialakult egy megvalósítható, céljaiban a térség számára több területen is kedvező hatást kínáló projekt körvonalai. E nemzetközi viszonylatban is új program keretében, máshol már kipróbált elemekből, több, különleges újjal kiegészítve, összeállítottunk egy olyan rendszert, amely érdekes, tanító, szórakoztató és ami nagyon fontos, hosszabb távon is fenntarthatóan működtethető lesz. A kínálat két meghatározó területe, az idegenforgalom és az iskolán kívüli oktatás, de harmadik vezérfonalként a fenntartható környezet területét is nagyon fontosnak tekintjük. Iskolai idő alatt, egynapos osztálykirándulás jelleggel a gyerekeket várjuk, óvodásoktól az egyetemistákig, hétvégeken és iskolai szünetekben pedig a családi programoké és a turistáké lesz a főszerep. Minden korosztálynak és érdeklődési körnek kínálunk majd különleges programokat, az év minden napján.

A kiválasztott mezőnagymihályi helyszín  közvetlenül az autópálya mellett, a fontosabb idegenforgalmi desztinációk közelében található. A MáriaPark vonzáskörzetének alapvetően a két régió (Észak-Magyarország, Észak-Alföld) hat megyéjét számítjuk. E térség lakosait és az itt megforduló magyar és külföldi turistákat szeretnénk látogatónak megnyerni.

A beruházás megvalósítása, több területen is kedvező eredményeket hoz majd, melyből most csak kettőt emelnénk ki – folytatta. – Létrejön egy új, egész napos, egész évben nyitva tartó idegenforgalmi kínálat, amely nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő programokat nyújtana. Az iskolán kívüli oktatás egy különleges, új bázisa épül meg, melyben nagy hangsúllyal szerepel majd a természettudományok népszerűsítése. A cél egy olyan önfenntartó rendszer létrehozása, amely egész napos, szórakoztató, pihentető programok nyújtása mellett, szinte észrevétlenül tanít, nevel. Arra törekszünk, hogy érdekes és különleges körülmények között mutassunk be növényeket és állatokat, a látogatókat pedig készségfejlesztő, szórakoztató, gondolkodtató, tudományos-ismeretterjesztő feladatok megoldására késztessük. Ráadásul  bemutassuk és népszerűsítsük a környezettudatos életmódot, az energiatakarékos megoldásokat is.

A 20 hektáros terület melletti, 8 hektáros részt kapcsolódó szolgáltatásokkal töltjük majd meg (benzinkút, motel, gyorsétterem, outlet-áruházak, stb.), így a közel 30 hektáros fejlesztés eredményeként, 350-400 új munkahely jön létre.

 

Szabó Lajos, a Magyar Turizmus Zrt.Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda  mb. igazgatója, „A Tisza tó és a tematikus parkok kapcsolatáról” tartott előadást, kiemelve, hogy Poroszlón is megvalósul egy új turisztikai vonzerő, amelyet 2001-től készítettek elő. Az Ökocentrum 2,2 milliárd forintos beruházás lesz, amelyben a térség egyetlen édesvízi Aquáriuma épül meg.

A régiók általános helyzetéről és az együttműködési lehetőségekről Hidvéginé Molnár Judit, az  MT. Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság vezetője szólt, aki adatokkal is alátámasztotta, hogy a 2008-as csúcs év után az elmúlt két évben a turizmusban is jócskán érződött a válság hatása, de minél több ilyen attrakciója, kínálata van egy térségnek, annál könnyebb idecsábítani, s itt tartani a vendéget.

Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt.Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója bemutatta régiójukat, amely kiemelkedően jó helyzetben van az országban, hiszen 200 termálkút működik, amelyből 28 településen minősített gyógyvíz van és 48 fürdőlétesítmény. Így azután nem meglepő, hogy a Balaton és Budapest után a harmadik leginkább kedvelt és látogatott térség az Észak-alföldi.

A Magyar Turizmus Zrt. marketing vezetői kihangsúlyozták és a konferencián résztvevő szakemberek hozzászólásaiból is az derült ki, hogy rendkívül fontosnak tartják idegenforgalmi szempontból a MáriaPark megvalósulását, mert nagyon sokat segítene a térség fellendülésében, s ehhez minden támogatást megadnak majd a projekt beindítása után.

A konferencia végén Sashalmi László elmondta, hogy májusban az oktatási szakembereknek szerveznek az önkormányzattal közösen konferenciát, hogy velük is megismertessék azokat a lehetőséget amelyek a gyermekek számára, az oktatás segítésére a MáriaParkban rejlenek.

-obe-

 

Mi is a MáriaPark?

A MáriaPark nem iskola, nem vidámpark, nem állatkert, nem skanzen, nem játszóház, nem múzeum, nem növényház és nem is kalandpark, viszont ezek mindegyikéből tartalmaz valamit: érdekes, játékos, tanulságos, szórakoztató. Olyan egész napos élmény, ahol a látogatók együttműködve, vagy egyedül, változatos technikai eszközöket és informatikai forrásokat használva, vagy csak egyszerűen sétálva, nézelődve, a természet, a tudomány, a kultúra érdekes és különleges oldalaival találkozhatnak. Idegenforgalmi szempontból is látványos bemutatókat, rendezvényeket is tartunk majd, előtérbe helyezve a két régió kulturális és népművészeti hagyományait. A rendszer egyik nagy előnye a rugalmasság, mert programjaink összeállításánál, folyamatosan figyelembe tudjuk venni a látogatói összetételtől kezdődően, az időjárás változásán keresztül sok-sok szempontot.

 

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek