2024. 10. 15. kedd

Teréz
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Egy év – „40 oldalnyi eredmény” a Nébih tavalyi mérlege

Egy év – „40 oldalnyi eredmény” a Nébih tavalyi mérlege

Kilenc éves fennállását köszönti március 15-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az évfordulóra elkészült a 2020-as év legfontosabb eseményeit, intézkedéseit összefoglaló évértékelő. A 40 oldalas dokumentum szinte csak vázlatos felsorolása azoknak az eredményeknek, amelyeket a tavalyi év kihívásain átlendülve sikerült megvalósítani. Az összefoglalóban a szerteágazó hatósági munka eredményein és fejlesztésein túl helyet kapott a Nébih kampányainak időszakos mérlege, valamint a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegyrendszer bemutatása.

 A koronavírus-járvány kihívásai

A koronavírus-járvány természetesen a Nébih mindennapi tevékenységére is komoly hatással volt. Gyakorlatilag valamennyi szakterület életében új kihívásokat, sajátos helyzetet teremtett, az eddigiektől eltérő szemléletmódot, innovatív eljárások és módszerek bevezetését követelte. Ma már elmondhatjuk, hogy a gyors és rugalmas átállásnak köszönhetően a klasszikus hatósági feladatellátás a Nébih-nél nem sérült. Sőt, számos fejlesztést, például az informatikai és ügyfélprofil rendszerek személyes ügyintézést kiváltó bővítését, a támogató szemlék, videókonferenciák és videóauditok bevezetését, éppen a rendkívüli körülmények hozták előre.

 

A hatósági munka gördülékeny biztosítása mellett még hangsúlyosabbá vált a Nébih támogató szerepének erősítése is. Olyan új megoldások születtek, mint hogy kiváltáskor engedélyeztük a vények elektronikus bemutatását a vényköteles állatgyógyászati készítmények többségénél, helyi termelő keresőt indítottunk az őstermelők és kistermelők számára, vagy épp operatív útmutatókkal segítettük a különböző élelmiszerlánc szereplők sikeres alkalmazkodását a megváltozott helyzethez.

 

Hatósági eredmények, újítások

A további eredmények közül említést érdemel, hogy 2020-ban is kiemelt hangsúlyt kapott a Nébih-nél a csalások, hamisítások, valamint a feketegazdaság elleni küzdelem. 567 kiemelt ellenőrzés, 839 tonna hatósági intézkedés alá vont termék, 34 tevékenység-korlátozás és több mint 116 millió forint kiszabott bírság fémjelezte ezt a munkát.

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítóival szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás kiszűrése érdekében 87 ellenőrzés történt, amelyből 22 esetben állapítottak meg jogsértést ellenőreink, a bírság végösszege hozzávetőleg 315 millió forint lett. Állategészségügyi, borászati és az élelmiszerlánc további termékeit vizsgáló laboratóriumainkban több mint 1,6 millió mintából mintegy 4.350.000 paraméterre végeztek vizsgálatokat szakembereink. Év végén elindult a kutyaszaporítók ellenőrzése is, állatgyógyászati készítmények lefoglalásával és a jogosulatlan állatorvosi tevékenység felderítésével egybekötve.

 

A koronavírus „árnyékában” folytattuk a küzdelmet az afrikai sertéspestis ellen és a baromfiágazat az eddigi legsúlyosabb madárinfluenza-járványt is át- és túlélte tavaly. Egyértelmű siker, hogy a házisertés-állományainkat továbbra is sikerült megvédeni az ASP-től és a vadállományban szintén lassult a járvány terjedése. A madárinfluenza-járványt pedig – szigorú intézkedésekkel és összehangolt munkával – sikerült felszámolni.

 

A kiemelkedő eredmények között említhetjük, hogy megalakult a 10 fős élelmiszerrendész szolgálat, az állategészségügyi járványok hatékony kezelése érdekében pedig önálló szervezeti egységeként létrejött a Nébih-ben az Országos Járványügyi Központ. Tűzifát okosan! néven megnyílt a biztonságos tűzifavásárlást segítő online piactér. Emellett az elkobzott fatermékek közül kevés híján 3.000 m3 tűzifát kaphattak meg a rászoruló intézmények, szervezetek.

 

2020-ban a Nébih ügyfélszolgálatai összesen 54.134 telefonhívást fogadtak. A felhasználóbarát „e-trendhez” igazodva e-mail és messenger-csatornákkal (Nébo chatbot munkába állításával) bővült a Nébih ZöldSzám bejelentőfelületeinek köre, megkönnyítve a közérdekű bejelentéseket alátámasztó fotók, videók csatolását. Az ügyfélprofil rendszerben szintén bővült az elektronikusan bejelenthető, intézhető tevékenységek köre, és tovább egyszerűsödött a FELIR azonosító igénylése.

 

Tudásmegosztás, szemléletformálás

A Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszer kapcsán – széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés mellett – tovább dolgoztunk a pályázatok beadásához és elbírálásához szükséges komplex rendszer fejlesztésén, pontosításán. Az Agrárminisztérium nemzeti minőségrendszerként ismerte el a KMÉ-t.

A Nébih erdőtűz-megelőzési projektje, a Firelife éghajlatvédelmi kategóriában elnyerte az Európai Unió „LIFE Award 2020” elnevezésű környezetvédelmi, természetvédelmi, éghajlat-politikai díját.

A Nébih termékteszt programja, a Szupermenta 11 termékkör komplex vizsgálatát végezte el az év folyamán, ami 261 termék több mint 38 ezer paraméterre kiterjedő laboratóriumi vizsgálatát jelentette.

Nagy nemzetközi elismertségre tett szert a Maradék nélkül program, amelynek legfontosabb eredményeit bemutatták az ENSZ 2020. évi élelmezési világnap alkalmából szervezett, online központi rendezvényén.

Az Ételt csak okosan! programban hűtőkihívást szerveztünk és összeállítottuk a „Konyhai higiéniai és élelmiszerbiztonsági útmutató járvány idején” című kiadványt.

3.500 fős karanténkutatást végeztünk, jótékony célú élelmiszeradomány-gyűjtésbe fogtunk és elkészült az oktatási honlapunk (nebihoktatas.hu).

 

Terveink

A 2020-ban megkezdett feladatok túlnyomó része 2021-re is áthúzódik, meghatározva a Nébih tevékenységének főbb irányait. Előttünk áll például az e-Pincekönyvi rendszer adattárházának és gördülékeny adatáramlásának kidolgozása, a Vendéglátás és Közétkeztetés Jó Higiéniai Gyakorlata Útmutató (GHP) új fejezeteinek megalkotása, a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszer folyamatos kiterjesztése az újabb termékkörökre.

Szakembereinkre olyan jelentős feladatok várnak, mint a Nemzeti Élelmiszerlánc Adatszolgáltatási Központ projekt gyakorlati működtetése, valamint a legújabb kihívásokra reflektáló Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia 2030 elkészítése.

A fő célunk pedig továbbra is, hogy termőföldtől az asztalig biztosítsuk az élelmiszerlánc biztonságát, mind az ágazati szerepelők (termelők, előállítók, forgalmazók), mind a fogyasztók érdekében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Pörög a hazai gépjárműpiac
Élen a kishaszongépjármű, a motorbicikli és a személygépkocsi Budapest, 2024. október 2. – A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságba…

További cikkek

NAV: A türelem makettet terem
Makettezőknek, gyűjtőknek szól a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) következő árverése: most akár a kikiáltási ár feléért is megvásárolható a 15 millió …

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp