2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Aggasztóvá kezd válni az alacsony vállalkozói kedv

Újra csúcsra járatta a Cégbíróság a vállalkozások törlését, amennyiben 5327 vállalkozást szüntettek meg Magyarországon áprilisban.

Ez újabb cégtörlési rekordot jelent, az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra. „Aggasztóbb azonban, hogy a cégalapítások száma még mindig stagnál” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Hosszú hónapok lassú csökkenése után áprilisban ismét csúcsra ugrott a megszűnő gazdasági társaságok száma Magyarországon. A cégbíróság 5327 vállalkozást törölt egyetlen hónap alatt, ami új rekord a statisztikában. Eddig egyetlen egyszer, 2015 szeptemberében kúszott 5000 fölé a mutató. „Továbbra is azt gondoljuk, hogy mostantól nyugodtabb hónapok következhetnek, mert az alvó és magára hagyott cégek ellen 2014-ben indított offenzíva tavaly lezárult, így lassan az utórengéseknek is el kell halniuk” – mondja az Opten igazgatója. Ezt a trendet segíti az is, hogy a korlátolt felelősségű társaságok jegyzett tőkéjének 3 millióra forintra emelésének határidejét 1 évvel eltolta a kormány, így újabb cégtörlési hullám csak 2017-ra várható.

Az igazgató szavait alátámasztja, hogy a 2015 tavaszi havi 4-5000 új kényszertörlési óta a hatóság egyre kevesebb ilyen eljárást indít. „Bár az áprilisi 1755 kényszertörlés valamivel több, mint amit az elmúlt hónapokban megszoktunk, trendváltásról nem beszélhetünk. A kényszertörlések száma vélhetően elérte üzemi hőfokát, és a jelenlegi gazdasági, cégjogi és üzleti etikai helyzet mellett a számuk havi 1500 körül állandósulni látszik, ami a gazdaság állapotáról keveset árul el, sokkal inkább a hazai cégstruktúra éretlenségét jelzi” – teszi hozzá Pertics Richárd.

A megszűnéshez vezető másik gyakori eljárás a felszámolás, amit a hitelezők indítanak eladósodott cégekkel szemben. „Ezek száma 2012-13-ban nemritkán meghaladta a havi 1800-2000 darabot, azóta azonban szépen visszaesett, ami azt támasztja alá, hogy a magyar gazdaság a kormányzat szigorító intézkedéseinek hatására némileg fehéredik” – mondja az Opten igazgatója. Áprilisban 1577 céget töröltek felszámolás miatt, az újonnan közzétett felszámolások száma pedig 824 volt, ami lényegében a fele a rosszabb időkben rögzített adatoknak.

A jó hírek ellenére nem látszik ugyanakkor növekedés az új társaságok alapításában. Áprilisban 2157 új céget jegyeztek be, ez nem hozott változást a 2014 közepe óta tartó stagnálásban. „Szigor ide, szigor oda, a cégjogi környezet már egy ideje stabil, és egy prosperáló gazdaságban javuló vállalkozási kedvet kellene tapasztalnunk. Ezzel szemben a kedvező hitelezési környezet ellenére a cégalapítások száma két éve stagnál, ami leginkább azt sugallja, hogy a vállalkozói bizalom még nem állt helyre.” – mondja Pertics Richárd.

Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az index áprilisi értéke megyénként átlagosan 14 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve az áprilisi Opten – CFI Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Zala megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér megye produkálta.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek