2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • A Vodafone és a Skool folytatja a lányok technológiai pályára ösztönzését

A Vodafone és a Skool folytatja a lányok technológiai pályára ösztönzését

A Vodafone Magyarország támogatásával harmadszor is sikeresen zajlott le a Skool Klub Miskolcon. A program célja, hogy a lányokkal is megszerettesse az olyan, egyelőre jellemzően fiúk által kedveltebb, digitális kompetenciákat igénylő szakmákat, mint például a programozás. A résztvevő 14-18 éves lányok így betekinthettek a technológiai szektor mögött megbúvó tudáshalmazba, aminek köszönhetően a munkaerőpiacon akár teljesen új kapuk nyílhatnak meg előttük.
A Vodafone Magyarország mindent megtesz, hogy segítsen áthidalni a digitális szakadékot. Ehhez elengedhetetlen, hogy minden generáció otthonosan mozogjon a technológia világában. Rendkívül fontos a digitális fejlődés, és az erre való fogékonyság, ezért a szolgáltató a Technológiai Oktatásért Alapítvány Skool projektjével összefogva a lányokat arra ösztönzi, hogy nyissanak olyan szakmák irányába, amelyeket a köztudatban hagyományosan „fiúsnak” szoktak elkönyvelni.
Az ingyenes technológiai foglalkozásokat biztosító program ezúttal Miskolcon, a Vodafone második otthonában került megrendezésre. A helyi Vodafone irodában tartott Skool Klubon olyan, pályakezdés előtt álló 14-18 éves lányok nyerhettek betekintést a technológiai szakmák hátterébe, akik korábban még nem vettek részt a programon, illetve szeretnék elsajátítani a programozás titkait. A Skool célja, hogy minél több lánnyal megismertesse a digitális alkotás élményét, és népszerűvé tegye a technológiai szektort.
A 10 hétig tartó programsorozat alatt két szakavatott oktató és egy szervező segített tájékozódni a résztvevőknek. Sokan ugyanis információ hiánya miatt nincsenek tisztában az előttük álló munkaerő-piaci lehetőségekkel e területen, melyre kifejezetten jellemző az a tradicionális szerepfelfogás, miszerint a technológiai-műszaki szakmák inkább fiúknak valók. A Vodafone Magyarország többek közt e nézőpont megváltoztatása érdekében működik együtt a Skool projekttel.
„A Skool Klubok elindításával az volt a célunk, hogy minél közelebb vigyük a lányokhoz a tech világot – akár egészen a lakhelyükig.” – mondta Guzsaly Péter, a Skool képviselője. „Az, hogy Miskolcon harmadszor is sikeresen lezajlott a Skool Klub, azt bizonyítja, hogy a technológia mindenhol ugyanolyan izgalmas a lányok számára.”
A képzések a Scratch nevű programban folytak, amit elsősorban a programozással ismerkedő gyerekek számára fejlesztettek ki, de a Skool célja természetesen eddig sem a profin programozó kislányok kinevelése volt, hanem az inspiráció és a segítségnyújtás azoknak az érdeklődőknek, akik szeretnének egy kicsit jobban belelátni a technológia világába. A Scratch programban a lányok megtanulhatják az animáció, illetve játéktervezés és készítés alapjait, fontos alapparancsokat ismernek meg, és megszerzik az alapvető programozáshoz szükséges tudástőkét is, ami hasznos lehet a karrierjük során.
Mivel a Vodafone Magyarország és a Skool is fontosnak tartja, hogy a gyerekek élménynek éljék meg a tanulás pillanatait, a klub izgalmas feladatokkal, és játékos oktatással dolgozott, és ezt a későbbiekben is szívügyének tekinti.
A miskolci programban résztvevő 9 lány heti egyszer iskola után, késő délutánonként tűkön ülve várta, hogy az oktató újabb ajtókat nyisson ki a számukra a digitális világ felé.  A tanfolyam végén, december 19-én prezentálhatták, min dolgoztak a 10 hét alatt, az utolsó tanítási napra ugyanis a szervező és az oktatók meghívták a szülőket is, ahol a gyerekek azokat az önálló projektjeiket mutathatták be. A szervezők fontosnak tartják a versengés érzésének elkerülését, így egyik oktató sem osztályozta vagy állította sorba a kész munkákat. A lányok az utolsó órán oklevelet és ajándékot is kaptak.
„Telekommunikációs vállalatként kiemelt figyelmet fordítunk a megfelelő digitális kompetenciával rendelkező munkaerő toborzására. Több kezdeményezésünk is van, melyekkel a fiatalok ezen kompetenciáinak fejlesztését támogatjuk, mint például a 10-12 éves lányokat és fiúkat célzó TelcoCamp coding táborunk, vagy a 12-14 éves lányoknak szóló CodeLikeaGirl kezdeményezésünk, illetve a most Miskolcon Skoollal közösen megvalósult lányoknak szóló programozási képzésünk. Mindezzel nem csak a digitális kompetenciákat szeretnénk erősíteni, hanem azon az általános tévhiten is igyekszünk változtatni, hogy a technológiai szektor inkább a fiúk terepe. Örömmel várjuk a lányokat is ezen a területen és boldogan teszünk is azért, hogy a lehető legtöbben részesüljenek a digitális világ előnyeiből” – mondta el Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…