2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

15 éve alapították a Miskolc Holdingot

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése először 2005-ben döntött a Miskolc Holding létrehozásáról, és akkor azt tűzték ki legfontosabb feladatként, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok hatékonyabb működtetése a vállalatcsoport „holding típusú” irányításával valósuljon meg. Az előkészítő munkát követően a testület 2006. július 6-i döntésével létrehozta a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaságot és elfogadta annak Alapító Okiratát.

A Miskolc Holding ma a város egyik legnagyobb szolgáltatója és Miskolc gazdasági életének egyik meghatározó szereplője. Közel 3000 munkavállalóval rendelkezik. Tagvállalatain keresztül biztosítja a Miskolcon élőknek a víz- és távhőellátást, a helyi tömegközlekedést, a közterületek karbantartását, a zöldfelületek gondozását, a városi temetők, piacok üzemeltetését, valamint a parkolási szolgáltatást. De a cégcsoporthoz tartozik az önkormányzati médiaszolgáltató is, a Miskolc Televízióval és a Miskolci Naplóval. A Miskolci Állatkert, valamint az összes miskolci fürdő üzemeltetése is a feladatai közé tartozik, és van olyan cége is – a MIProdukt Kft. – ami megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztat. Ezen kívül egy vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaság is színesíti a portfóliót. A tagvállalatok mellett a Miskolc Holding Zrt.-n belül fontos szereplője a helyi gazdasági életnek a Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási Igazgatóság, valamint a város fejlődése szempontjából a Projektirányítási Igazgatóság is.

A Miskolc Holding alapításának 15 éves évfordulója alkalmából Dukai Zoltán vezérigazgató köszöntötte Kossuth Józsefet, a Holding legrégebben foglalkoztatott munkatársát, aki az elindulás napjától a mai napig az egykori MIK, ma már Ingatlangazdálkodás szervezeti egység munkavállalója.

 

A jubileum alkalmából egy cikksorozatot is elindított a Miskolc Holding a Miskolci Naplóban, melynek keretében a városban élők részletesen megismerhetik a cégcsoport működését.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek