2021. 08. 6. péntek

Berta, Bettina
1 EUR 354 HUF
1 GBP 416 HUF
Oroszlános borvendéglő

Oroszlános borvendéglő

Oroszlános borvendéglőLehet, hogy már máskor is leírtam, de úgy vagyok vele, hogy minél többet, többször járok Zemplénben annál „szerelmesebb” vagyok bele. Ahogy átlépem kapuját, s elém tárulnak a dombok, s a gyönyörűen megművelt szőlőbirtokok, valami végtelen nyugalom száll meg, mintha a csodálatos vulkanikus lankák, nemcsak a szőlőfürtöknek, hanem az ember zaklatott lelkének is jót tennének. Mindig újabb és újabb értékekre, érdekes emberekre bukkanok. Így van ez most is. A hely, amely most rabul ejtett, az egykori patinás Szirmay kúriában megvalósult kicsi manufaktúra, már a Zempléni Fesztivál egyik rendezvényén is felkeltette a figyelmemet, hiszen gyöngyszem ez a Zemplén kincsei között.


-A második éve működő Oroszlános Ház fő profilja egyértelműen Hegyalja kincsén, a boron alapszik. A  hagyományos szolgáltatásokon túl, bormenüvel, borkóstolásokkal, borvacsorákkal, borgasztronómiai programokkal egybekötött céges és civil rendezvényekre várjuk a vendégeket, – mondja Gombos Katalin marketing igazgató, aki végig kalauzol a házban. Majd így folytatja: – A 2006 januárjában megnyílt, a miskolci Apsus Pénzügyi Zrt. tulajdonában lévő vendéglő újjászületését mind a berendezésben, mind az építésben a legnagyobb gondosság és odafigyelés jellemezte. Az azóta eltelt időszak azt bizonyította, hogy igenis szükségesek a Hegyalján az ilyen magas színvonalat képviselő éttermek és szálláshelyek. Az is bebizonyosodott, hogy szükség van további bővítésre, így a tulajdonosok tervei szerint újabb fejlesztés következik majd a szálláshelyek bővítésében.

 

-Honnan várják a vendégeket, s mi az a kuriózum ami kínálnak

-Meglehetősen tág a megcélzottak köre, de mindenképpen azt mondanám, hogy a laikus és a tapasztaltabb borkedvelőket várjuk, a táj és a természet, és az épített értékek, a történelmi múlt iránt érdeklődőket is. Természetesen ehhez több napos zempléni programokat, és látnivalót is kínálunk, szervezünk. Mi a kuriózum? Talán az, hogy a konyhánk – amelyben Baranczó Attila a séf – egy kis manufaktúrához hasonlít leginkább, ahol nagyon sok a helyben készített sajt, pástétom, lekvár, és szörp, amit nemcsak azért tartunk fontosnak, mert a környéken megtermelt alapanyagokat hasznosítjuk, hanem azért is mert ezek az ételek egészségesebbek, ízletesebbek.
Keretbe- apróval

A bejárati nagykaput díszítő oroszlánfejes kopogtatók, a Hillebrandt stílusjegyeit viselő árkádsoros belső udvarrész, valamint a boltozatos tornác máig az épület ékességei. A látogató a borvendéglő oroszlános kapuján át az egykori kocsiáthajtón keresztül érkezik a boltozatos, nyitott előcsarnokba. Az előcsarnokból nyílik a borvendéglő – együttesen 60 fő befogadó képességű – hármas terem-kombinációja: a Szirmay-terem (étterem-kávézó) – főként az átmenő vendégek részére, a Hollóházi-terem (Hollóházi-porcelánnal és damaszttal terített ebédlő és különterem), valamint a szivarszobaként is funkcionáló Szalon – a borozgató-szivarozgató – beszélgető társaságok kedvére. A Ház borvendéglőjének étlapján a hegyaljai – sőt tállyai – ételkülönlegességek mellet alapvetően a Ház specialitásai találhatók, úgymint a kétszemélyes Oroszlános tál, az Oroszlános bélszínszelet, a Furmintban párolt pisztráng, a Borházgazda kedvence, etc. De természetesen a desszertkülönlegességeket sem hagyhatjuk ki a sorból, elegendő, ha csak az Aszútörkölyben érlelt mazsolaszőlővel töltött csokoládétrüffelt vagy a Szirmay-féle aszúboros teasüteményt említjük.
A Ház 50 főt befogadni képes pinceborozója a kúria főépülete alatt, az ún. pinceboltban helyezkedik el. Közepén egy hatalmas, az aszúszedő-tábla formáját viselő, 22 személyes asztal áll, amelyet körülülve akár hegyközségi ülések is levezethetők. A pinceborozóból – a palacktárolón áthaladva – a kb. 500 éves Szirmay-borospincébe érkezünk, melyből jelenleg hetven méter van feltárva. A Ház borospincéjének védettségében – a térségben egyedülálló módon – nem csupán a Szirmay-pince borai, de a Minorita Szerzetesrend Arad-hegyalján termett, ún. Papok Bora (az ottani mikroklíma által aszúsodni képes kadarkából készült vörösbor), valamint a tolcsvai Bormúzeum muzeális borai is otthonukra leltek.
A Ház hármas szolgáltatás-komplexumának harmadik sarokköve még megemlítésre vár. Nos, a szállodarész 2 földszinti és 2 emeleti lakosztállyal áll vendégei rendelkezésére: az Aszú elnevezésű lakosztály 1 fő; a Furmint – infraszaunával – 2 fő; a Muskotály – ugyancsak infraszaunával – 2 fő, pótágyakkal 5 fő; a Hárslevelű pedig 4 fő, pótágyakkal 7 fő részére biztosít szálláshelyet 3 csillagos kategóriájú, kényelmes, hangulatos körülmények között.

Oroszlános borvendéglő Oroszlános borvendéglő 

Oroszlános borvendéglő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum