2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Nyilvánosságra hozták a Borászok Borásza díj 2015-ös jelöltjeit

Tokaj-hegyaljai termelők képviseltetik magukat a legnagyobb számban a Borászok Borásza díj pénteken közzétett, 2015-ös jelöltlistáján.

A jelölési folyamat során a Borászok Borásza díj eddigi kitüntetettjei egyenként megalkották saját ötvenfős listájukat, amelyet elküldtek a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd a jelölőtestületet alkotó Borászok Borászai egy kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az 50 jelölt nevét – idézték fel az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a szervezők.

Akárcsak az elmúlt években, a 2015-ös listán is a tokaj-hegyaljai termelők szerepelnek legnagyobb számban: közülük 13-an kaptak jelölést, míg Villányból 7, Szekszárdról és Egerből 5-5 borász került be a díj első fordulójába.

A jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően maguk közül választják meg a győztest, kétkörös szavazással: az első forduló után a legtöbb szavazatot kapott 5 borász közül választva hozza meg a végső döntést az 50 jelölt. Szavazategyenlőség esetén a legidősebb jelölőtestületi tag szavazata dönt.

Nyilvánosságra hozták a Borászok Barátja díj idei jelöltjeit is: a díjazott Alkonyi László agrármérnök, borszakíró, Ambrus Lajos József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, valamint Bányai Gábor Botond, a Borigo magazin kiadó-igazgatója és főszerkesztője közül kerül majd ki. A 2012-ben elindított elismerést olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.

A Borászok Borásza díj idei jelöltjeinek teljes listája a www.boraszokborasza.com honlapon található meg.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek