2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
Negyedik tardi Kakasfesztivál

Negyedik tardi Kakasfesztivál

Negyedik tardi KakasfesztiválRotyogott a kakaspörkölt, főtt a kakasleves, sült a grillrácsokon a kakaspecsenye Tardon, a IV Kakasfesztiválon. Százötven 4-5 kilós kakast főzött meg a 38 csapat, amelynek tagjai az ország szinte minden tájegységét képviselték. Voltak versenyzők Hajdúnánásról, Esztergomból, Tápióbicskéről, Bőcsről, Emődről, Budapestről, Parasznyáról, Bükkzsércről, Miskolcról, Egerből, Kalocsáról, s a helyiek is több csapattal képviseltették magukat. Mint azt Czufor József polgármester elmondta, a hagyomány, hogy Tardon szüret idején kakas kerül az asztalra, nem négy évre, hanem sokkal régebbre nyúlik vissza, s ezt szerették volna feléleszteni. Ez nagyon jól sikerült, hiszen az idei októberi hétvégén is több ezren kóstolták meg a versenyző étkeket.

/Jenő a szépségversenyre nevezett/

Amelyik kakas nem a tálba került, azt a szépségversenyen láthatta a nagyérdemű, amelyben részt vett a tavalyi győztes Benő fia Jenő is. Itt a fő szempont a fénylő toll, a hegyes taréj, és az élénk kapirgálás volt.
 Csetneki László, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség régió elnöke, azt is elmondta, hogy 58-an neveztek be a házi sütemény- versenybe, s a süteményeket a verseny után megvehették a látogatók, amely összeggel hozzájárultak az iskolások táborozásához.
 Ferenczi István zsűritagtól, a Stadion Hotel séfjétől azt is megtudhattuk, hogy a tálalás sem bizonyul egy ilyen versenyen elhanyagolhatónak, de a fő szempont mégis az, hogy milyen mennyei ízeket sikerült varázsolni a versenyzőknek a kokasokból.
A hagyományosan elkészített kakaspörkölt, s kakasleves mellett olyan különlegességeket is kóstolhattunk, mint a káposztás kakas, a rozmaringos kakas ragu, a lencsés kakas, a sörös-lencsés kakas, vagy a kakas-húsos lucskos káposzta, huncut anyós módra.

Negyedik tardi Kakasfesztivál  Negyedik tardi Kakasfesztivál

 Emőd rozmaringos kakasraguval, s mustáros kakaspecsenyével versenyzett

 

 Cserépedényben főtt a hajdúnánásiak kakaslevese

 

 Negyedik tardi Kakasfesztivál  Negyedik tardi Kakasfesztivál

 Mészáros Mihály 400 vendégnek főzött a tábori konyhán

 

 Rákóczifalva csapata

 

 Negyedik tardi Kakasfesztivál  Negyedik tardi Kakasfesztivál

 Táncos tyúk és a többiek Budapestről, helyi népviseletben főzték a kakast

 

 A polgármester szeleteli a süteményeket

 

 Negyedik tardi Kakasfesztivál  Negyedik tardi Kakasfesztivál

 A bőcsiek sörös-lencsés kakast főztek

 

 A bükkzsérci Zsuzsa Vendégház csapata lucskoskáposztás kakasa, huncut anyós módra

 

 Negyedik tardi Kakasfesztivál  Negyedik tardi Kakasfesztivál

 A táőpióbicskei Újházy kakaslevese már bográcsban

 

 Kakaspörkölt, ahogy a bátyai rácok szeretik

 

 Negyedik tardi Kakasfesztivál  Negyedik tardi Kakasfesztivál
 Kóstol a zsűri, középen Ferenczi István  A legifjabb versenyző és a nagypapa Soltvadkertről

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek