2021. 08. 1. vasárnap

Boglárka
1 EUR 357 HUF
1 GBP 420 HUF

Medvehagymás sós – szalonna, májas-, véres hurka Tardon

Húsz csapat májas-véres hurkával, huszonhét fajta házi savanyúság, ötvennégy fajta szalonna, és forralt borok sokasága versengett a mai nagy sikerű hatodik tardi Hurkafesztiválon.

A versenyző szalonnák közül számomra, a maglódi Lovasi József, göngyölt, medvehagymás, sós – szalonnája volt a legkülönlegesebb, aki elárulta, hogy ezért az “ízorgiáért” bizony sokat kell mennie, hiszen a medvehagymát Orfűn szedi saját kezűleg.
A Faluházban készültek a csapatok a versenyre, a környékén pedig igazi fesztiválhangulat alakult ki a csodálatos verőfényes februári szombaton.

 

 

Gál János polgármester, hagyományos májas és véres hurkával, és fenséges hagymás vérrel kínálja a vendégeket, amely ugyan nem a versenyre készült, de nagyon finomra sikeredett.
– Ez a VI. Hurkafesztivál amelyet a településünkön rendeztünk, de most a csapatok kevesebben vannak mint eddig. A látogatók száma nem marad el a korábbiaktól, de a versenyzők vélhetően az influenza járvány, az elfoglaltság és az emelkedő árak miatt bizony kevesebben jöttek el. Mindent megteszünk azért, hogy jövőre sokkal többen nevezzenek be a versenyre. A finom étkek mellé, egész napos kirakodóvásár és kulturális program is társul. A kirakodóvásárunk egyik jellegzetessége, hogy a helyi háziasszonyok kínálják a házi gyúrt tésztát, a finom házi lekvárokat, és birssajtokat.
Csetneki László, az MNGSZ Észak-Bükki régióvezetője büszkén mutatta azt a 18 méter 40 centis kolbászt, amelyet nem műbélbe töltöttek, s így ez a hazai rekord.
A közönség körében nagy sikert aratott a tér közepén kiállított 5 mázsa 20 kilós disznó, amelynek természetesen itt megkímélték az életét.
A hurkatöltés után elkészültek a gusztusos tálak, s a neves gasztronómusokból álló zsűri döntött, majd a nyertesek most is értékes ajándékokat kaptak a szervezőktől.

OBE

 

Eredmény lista  – Tardi Hurka 2011.02.12
Versenyművek Helyezések csapat, készitő neve
Kiemelt Fődíj: Hurkamester Készítő cím, aranyérem, gyémánt diploma, kupa, csomag Pásztorhús Kft, Eger 8
májas hurka első Díj kupa, aranyérem, 1. Díjas oklevél, ajándékcsomag Hurkafalók 25
második díj ezüstérem, 2. Díjas oklevél, ajándékcsomag Túrós András 9
harmadik díj bronzérem, 3. Díjas oklevél, ajándék csomag Tardi Kandúrok 19
1-es különdij Scheuch Vilmosné 20
2-es különdij Duci Csapat 17
3-as különdij Dr Novák Károly 6
4-es különdíj Nánási Állótarajúak 2
5-ös különdíj Görbe János 7
6-os különdíj, leg látványosabb Templomdombi Pincepáholy-Szűcs László 11
véres hurka első dij kupa, aranyérem 1díjas oklevél,ajándék csomag Káva Közösségi Közhasznú Egyesület 12
második dij ezüstérem 2.dijas oklevél csomag Cinkotai Autóbusz Közlekedési Szakszervezet, Sengel Tibor 16
harmadik dij bronzérem 3.dijas oklevél csomag Bokros Tanya 23
különleges hurkakategória első dij kupa, aranyérem 1díjas oklevél,ajándék csomag IPA KMSZ 4
második dij ezüstérem 2.dijas oklevél csomag Pándi Hagyományőrzők, Morvai József 10
harmadik dij bronzérem 3.dijas oklevél csomag Bimbózó Kisvirágok 26
forralt bor kategória 1. Díj kupa, oklevél, 1üveg bor, csomag, érem Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesület
2. Díj oklevél, 1üveg bor, csomag, érem Egri Veteránok
3. Díj oklevél, 1üveg bor, csomag, érem Templomdombi Pincepáholy-Szűcs László
savanyúság kategória kiemelt fődij a legjobb savanyúság 2011-ben kupa oklevél csomag Tóth Tímea
2. Díj oklevél, csomag, érem Szpisják Imre
3. Díj oklevél, csomag, érem Romhányi Adrienn
szalonna kategória Fődíj: a szalonnák királya a királyok szalonnája, kupa, érem, gyémánt diploma Lovasi József
2011 legjobb házi-amatőr szalonnája rubint diploma, érem Nánási Állótarajúak
2011 legjobb házi-amatőr szalonnája, rubin diploma, ezüst érem ajándék Pándi Hagyományőrzők, Morvai József
rubin diplomás szalonna, 1üveg bor Tóth Tihamér
arany diplomás szalonna, 1üveg bor Sinka István
arany diplomás szalonna, 1üveg bor Bokros Tanya
arany diplomás szalonna, 1üveg bor Pásztorhús, Eger
arany diplomás szalonna, 1üveg bor Sipos László
ezüst diplomás szalonna, 1üveg bor Cinkotai Autóbusz Közlekedési Szakszervezet, Sengel Tibor
bronz diplomás szalonna, 1üveg bor Szpisják Imre

 

 

További képek a galériában!

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum