2021. 08. 6. péntek

Berta, Bettina
1 EUR 354 HUF
1 GBP 416 HUF
Isszuk a sört, s beszélünk is róla

Isszuk a sört, s beszélünk is róla

“Azt mondják, mi magyarok nem vagyunk „sörös” nép, sokkal inkább borkultúránkról ismer minket a nagyvilág. Ez persze igaz, ugyanakkor nemcsak a fogyasztását tanultuk el a szomszédos népektől, hanem az előállítását és — bizonyság rá jelen kötetünk — a története iránti érdeklődést, a kuriózumok iránti kíváncsiságot messze meghaladó, szakmai alaposságú feldolgozásnak, valamint a témakör múltunkban és jelenünkben való méltó elhelyezésének igényét is.
 

A Miskolci Egyetem pedig méltán lett egyik házigazdája az Iszom a sört, szívem mámorban fürdik… című konferenciának, hiszen a szakesteken, melyeket a selmeci akadémia jogutódjaként ápolt diákhagyományai jegyében tartanak, hétről hétre vidám diáktársaságok töltik és ürítik korsóikat. A következő lapokon olvashatók pedig reményeink szerint legalább annyira „üdítőek” lesznek a múlt iránt érdeklődő olvasó elméje számára, mint egy jó korsó sör a szervezetünknek. Ergo bibamus!” –idézet Fazekas Csaba “Iszom a sört, szívem a mámorban fürdik, epizódok a sörgyártás és sörfogyasztás történetéből”című összefoglaló kötet előszavából.

  A rimaszombati serfőzőház megrontása, a 19-20. századi sörreklámok, a nagyüzemi árpalé a Lenin-szobor árnyékában, a sörfőzés rejtelmei – egyebek mellett e témákkal is foglalkozott a második miskolci sörtörténeti konferencia, melyet a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara rendezett a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületével és a Magyarországi Sörcikkgyűjő Klubbal közösen. A konferencia résztvevői a fentiekről érdekes előadásokat hallhattak, s megtudhatták azt is, hogy a sörnek ragyogó élettani hatása van, amelyet az utóbbi időben nem csupán a férfiak, hanem a hölgyek is előszeretettel fogyasztanak.

 
 
 
 
Isszuk a sört, s beszélünk is róla

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum