2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
A pándimeggytorta lett az Ország Tortája

A pándimeggytorta lett az Ország Tortája

A pándimeggytorta lett az Ország TortájaA pándimeggytorta nyerte el idén az Ország Tortája címet: a Zila Kávéház édességét augusztus 20-án, a budapesti Kossuth téren kóstolhatták meg az érdeklődők.

– Immár harmadik éve hagyományosan augusztus 20-án mutatják be a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közös programja keretében az Ország Tortáját, s az ország több száz cukrászdájában az ünnep napján kezdik el árusítani – mondta el Budai Bernadett kormányszóvivő egy csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az előző évek nyertes tortáiból, a szatmáriszilva-tortából és a madártejtortából több tízezer szelet fogy évente.
– Az idén 15 torta pályázott a címre: a szakmai zsűri az előválogatáson a tavalyi győztes Zila kávéház pándimeggytortáját, a balassagyarmati Orchidea cukrászda borkirályát, valamint a Budakeszi Gina cukrászda mákosgubatortáját választotta – közölte a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke. Pataki János tájékoztatása szerint a pándimeggytorta csupán 2 ponttal előzte meg a mákosgubatortát, ezért a decemberi Mikulás ünnepségen ezt az ínyencséget szeretnék majd megkóstoltatni a nagyközönséggel.  
A zsűri titkosan és nagyon szigorúan pontozott, egyik lényeges szempont az volt, hogy a desszert lehetőleg magyar alapanyagok felhasználásával készüljön. Azt is figyelembe vették, hogy a torta alapanyagai ne tartalmazzanak mesterséges, egészségre ártalmas alapanyagot és a desszertkülönlegességek megfeleljenek a legszigorúbb minőségi követelményeknek.  
– Igazi hungarikummal akartak előállni, s a pándi meggy már önmagában is annak számít – fogalmazott Zila László mestercukrász. A pándimeggytorta elkészítéséről annyit mondott: a különleges krém cukrot, tojássárgáját, tejet, vaníliarudat, krémsajtot és belga fehér csokoládét tartalmaz. A meggypépet fahéjrúddal, szegfűszeggel, citromlével és annak héjával fűszerezik, pudinggal sűrítik. A piskóta nem száraz, hanem a meggynek és az olajnak köszönhetően inkább szaftos.
Aki gyakorlott a sütésben és otthon szeretné elkészíteni a győztes süteményt, az a többi között a  www.cukraszat.net oldalon megnézheti a receptet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…