2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • Rezidensek találkoztak a Borsod megyei központi kórházban

Rezidensek találkoztak a Borsod megyei központi kórházban

A Borsod-Abaúj-¬Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház idén is megszervezte a rezidensi találkozót. Az összejövetelre azon rezidenseket hívták meg, akik ebben az évben az intézmény osztályain dolgoznak.


Dr. Révész János
főigazgató köszöntőjében hangsúlyozta: 2017-ben – a kórházi integrációt követően – Magyarország legnagyobb egészségügyi centruma jött létre, amely hat telephelyen, 93 betegellátó osztályon működik.
A kórház évente mintegy 3 millió járó beteget lát el és csaknem 130 ezer fekvőbeteget. A dolgozóink létszáma megközelíti az 5 ezer főt; ezzel a kórház a legnagyobb foglalkoztató a megyében.
Arról is beszámolt, hogy minden Magyarországon elérhető beavatkozást végre tudnak hajtani az egészségügyi intézményben, egyedül a szívsebészet hiányzik, de dolgoznak azon, hogy ez ne így legyen.
Kitért arra, hogy számos nagyberuházást hajtanak végre az idén, ezek összköltsége csaknem 10 milliárd forint, ami példaértékű a megyében és a magyar ellátási rendszerben is.
Hozzátette: minden rezidensnek megadjuk a bizalmat, nagyon fontos a számunkra, hogy jól érezzék magukat, de tudniuk kell, az orvosi pálya egy hivatás, elkötelezettség.
Dr. Nagy Gábor orvosigazgató mondandóját azzal kezdte, hogy kardinális kérdés a rezidensek számára: „vajon jó helyre jövök?”. Megnyugtatom önöket, itt jó helyen vannak – jelentette ki a szakember ismertetve, hogy a kórházban egyszerre 27 műtőt tudnak használni, azaz egy időben 27 műtétet tudnak elvégezni, vagyis itt lehetőség van tanulni, tapasztalatot szerezni.
Dr. Habil. Karosi Tamás Ph.D., kutatási igazgató-helyettes úgy fogalmazott: az elmúlt több mint félévszázadban komoly iskolateremtő mesterek dolgoztak itt; nagyon komoly infrastruktúrával rendelkezik az intézmény; látni fogják, itt lehetőségük lesz a műtőasztalhoz férni, és tudományos területen is fejlődni – ígérte.
Dr. Nagyné Stefán Enikő, HR igazgató gratulált a rezidensek diplomájához, mint mondta közös a cél: azaz, hogy hamarosan, már „a szakorvosoknak szervezzünk egy találkozót, akkor mindannyian együtt, ugyanígy találkozhassunk az intézményben”.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek