2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • Két nap alatt 20 szakterület mutatkozik be a Semmelweis 250 Klinikai Konferencián

Két nap alatt 20 szakterület mutatkozik be a Semmelweis 250 Klinikai Konferencián

A 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi rendezvénysorozatának részeként március 9-10-én az Elméleti Orvostudományi Központban rendezik meg a Semmelweis 250 Klinikai Konferenciát. A két nap alatt mintegy 20 szakterület mutatkozik be 70 előadó, köztük 20 nemzetközi szaktekintély jóvoltából. Az előadások mellett a fiatalokat célzó poszterszekcióval és interaktív gyakorlati oktatással is készülnek a szervezők. Az angol nyelvű rendezvény a Semmelweis Egyetem munkatársai és hallgatói mellett valamennyi hazai egészségügyi intézmény és társegyetem munkatársa számára nyitott az ingyenes regisztrációt követően.

A 250. jubileum nagyszabású rendezvénysorozatába illeszkedve tavaszra egy olyan konferenciát szerveztünk, ami az egyetem hármas tevekénységéből (oktatás, gyógyítás, kutatás-innováció) a klinikum mindhárom területen nyújtott tevékenységét helyezi fókuszba – mondta el dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a főszervező Klinikai Központ elnöke. Emlékeztetett rá, hogy a tanév a hallgatóknak szóló Nyári Egyetemmel indult, novemberben pedig a Semmelweis Szimpózium, mint az egyetem legjelentősebb tudományos rendezvénye mutatta be az egyetemhez kötődő, kardiológiai témájú alap- és transzlációs kutatásokat. A Semmelweis 250 Klinikai Konferencián a teljes klinikum bemutatkozik március 9-10-én; nem egy szakterületre fókuszál majd tehát a rendezvény, hanem arra, hogy megmutassuk, a Semmelweis Egyetemen milyen széles spektrumban és milyen magas színvonalon zajlik a betegellátás, valamint a klinikai és transzlációs kutatások, illetve a kiterjedt nemzetközi kapcsolataink, együttműködéseink is megjelennek majd – ismertette dr. Merkely Béla rektor. A Semmelweis 250 Klinikai Konferencián több mint 20 szakterület kap helyet, 70 előadó jóvoltából, köztük mintegy 20 külföldi vendéggel a világ minden tájáról, egyebek mellett az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Szingapúrból, Németországból.

A rendezvény törzse egy klasszikus konferencia, ahol a többi között dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Harvard Medical School és az Asklepios Campus Hamburg, valamint a Külügyminisztérium szakemberei is előadást tartanak. A prezentációk mellett az első napon egy fórumot is rendezünk a kurrikulumreformhoz kapcsolódóan, ahol külföldi vendégek előadásai után lehetőség lesz diszkussziót tartani a klinikai oktatásról. A konferencia szekcióinak témái között lesz a kardiológia, a sebészet, a gyermekgyógyászat, a sürgősségi medicina, a belgyógyászat és még sok más szakterület – ismertette dr. Szabó Attila.

Mindezek mellett fontos cél a fiatalok megszólítása is: 1-1 kreditpontot ér naponként a nemzetközi szakmai programon való részvétel a 4., 5., 6. éves ÁOK, FOK, GYTK és a PhD-hallgatóknak – tette hozzá a rektorhelyettes. Emellett lehetőséget biztosít a rendezvény kiscsoportos gyakorlati oktatáson való részvételre három területen, melyek a felnőtt és gyermek sürgősségi ellátás, valamint a képalkotó diagnosztika. A klinikák standokon mutathatják be tevékenységüket, aminek célja, hogy felhívják magukra a hallgatók figyelmét a rezidensi jelentkezéshez közeledve, továbbá, hogy érzékeltetni tudják, miért érdemes a Semmelweis Egyetemen maradni és az adott szakterületet választani. Egyetemünk ugyanis nemcsak egy oktató-kutató központ, hanem egy nagy betegellátó intézmény is, aminek jövője szempontjából fontos a kiemelkedő humánerőforrás – hangsúlyozta dr. Merkely Béla hozzátéve: ilyen módon is szeretnének a tehetséges és ambiciózus kollégákat megnyerni ahhoz, hogy velünk dolgozzanak. A fiatalokra természetesen aktív résztvevőként is számítunk, számukra poszterszekcióban biztosítunk bemutatkozási lehetőséget, és a legjobbakat díjazni is fogjuk – mondta el dr. Szabó Attila.

A családbarát egyetem részeként az otthon levő édesanyákra, a gyermekes kollégákra is gondoltak a szervezők, ezért interaktív gyermekmegőrzővel is készültek, ahol az egyetemi óvoda és a Pető András Kar munkatársai jóvoltából szakemberek felügyelete alatt lesznek a gyerekek.

Szeretnénk a Semmelweis Egyetemet, mint véleményformáló klinikai műhelyt bemutatni nemcsak a saját hallgatóinknak, munkatársainknak, hanem az ország többi betegellátó intézményében dolgozó kollégának is – ismertette dr. Merkely Béla. A konferenciára ezért meghívást kaptak a hazai társegyetemek vezetői, valamint az ÁEEK és az irányítása alá tartozó intézmények is. Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátójaként ugyanis az is feladatunk, hogy a társintézmények felé minden nálunk megjelenő ismeretet biztosítsunk, valamint felvállaljuk szerepünket a posztgraduális oktatásban is, ezért reméljük, hogy minél többen eljönnek majd látva a továbbképzési lehetőséget. A programot a szakorvosok számára is akkreditáltattuk, a részvételt 40 ponttal ismeri el a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság – tette hozzá dr. Szabó Attila. Mivel külföldi és hazai szaktekintélyek egyaránt jelen lesznek, így bárkinek lehetősége lesz arra, hogy párbeszédet alakítson ki, megvitasson egyes kérdéseket, kapcsolatot építsen.

A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött, a rendezvény angol nyelvű lesz. Regisztrálni március 2-ig lehet az alábbi ide kattintva.
Március 10-én, a Klinikai Konferencia utolsó napjának estéjén, 19 órai kezdettel, a Medikus Zenekar a Művészetek Palotájában ad koncertet, a Semmelweis Egyetem 250. jubileuma alkalmából, a V4 koncertsorozat első állomásaként. A program különlegessége, hogy a Medikus zenekar tagjai kiegészülnek a visegrádi országok orvos- és egészségtudományi képzéseinek hallgatóival. A koncert bevételével a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán játszótér kialakítását támogatja a zenekar.

Keresztes Eszter
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…