2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Életet mentett két borsodi vöröskeresztes fiatal

Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat megyei eredményei

  Képzett Vöröskeresztes önkéntesek látják el a vízparton szerzett sérüléseket 12 Balaton-parti település 19 strandján a tőparti főszezon ideje alatt. A Magyar Vöröskereszt 13 éve biztosítja itt az Egészségügyi Szolgálatot, amelynek létrehozatalában jelentős szerepet játszott a 2000 évek elején Grubert Roland, a humanitárius szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezetünk 27 ifjúsági vöröskeresztese – Nógrád megyei önkéntesekkel kiegészülve – az elmúlt héten teljesítette az elsősegélynyújtó szolgálatot, és ez idő alatt 651 esetben láttak el sérültet. Ezzel felállították az idei szezon eddigi rekordját – ennyi sebesülttel az elmúlt heti turnusok segítői nem találkoztak. A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések voltak, de öt esetben mentőt is kellett hívni. Megyénk fiataljai szó szerint életet is mentettek: felkészültségüknek köszönhetően az egyetemista Nagy Boldizsár és a középiskolás Ács Koppány sikeres újraélesztést végzett, amikor a fürdőzők közül egy szívbeteg külföldi turista rosszul lett.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat 13 éves fennállása óta az önkéntesek csaknem 40.000 esetben nyújtottak segítséget, melyből 6 eset közvetlen életmentés volt. A Magyar Vöröskereszt augusztus 20-ig biztosítja a strandon a felügyeletet. Az önkéntesek napi nyolc órás szolgálatot látnak el, minden nap 10 és 18 óra között. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot támogatók segítségével látja el a Magyar Vöröskereszt. 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…