2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • A vakok és gyengénlátók számára kiemelten fontos az emberi hang

A vakok és gyengénlátók számára kiemelten fontos az emberi hang

Minden fogyatékos személy az egészségesek számára hátránnyal élőnek számít, holott közülük sokan így is teljes életet tudnának élni. Ennek érdekében azonban különösen nagy hangsúlyt kell fektetni például a vakok és gyengénlátók esélyegyenlőségének megteremtésére. 

„A Cymatics Projekt olyan társulás, melynek lehetősége van a saját eszközeivel segíteni, befoltozni a kis lyukacskákat úgy, hogy a vakok és gyengénlátók élete érdemben javulhasson” – jegyezte meg Tóth Szilvia Andrea, a Cymatics Projekt vezetője.
A vakok és gyengénlátók, valamint a látássérültek segítése, továbbá életük teljessé tétele egészen apró dolgokkal, kis odafigyeléssel elérhető lenne. Az egészséges látással rendelkezők számára természetes, hogy mindent tisztán látnak: a gyalogosátkelő szabad jelzését, hogy hol nyílik a villamos ajtaja, hogy a bankban mely sorszámú ügyfél következik, a színházban a szereplők mozgását, illetve a mozivásznon megjelenített képeket, valamint azt, hogy mekkora lánggal ég a tűzhely egy edény alatt.
A vakok és a csökkent látóképességgel rendelkező emberek a mindennapokban ugyanolyan kihívásokkal küzdenek, mint az egészséges látással rendelkezők. „Éppen ezért a Vakok Állami Intézetével egy olyan projektet valósítottunk meg a közelmúltban, mely hozzájárult klienseik életének megkönnyítéséhez.  Az intézmény milliós nagyságrendű pályázatán nyertük el a Vakok Állami Intézetének és hozzá tartozó társszervezeteinek papíralapú dokumentumainak hangosítását, valamint az intézmény infópultjánál található házirend emberi hangon történő megjelenítését” – jegyezte meg a Cymatics Projekt vezetője. A fejlesztésnek köszönhetően a bejáratnál elhelyezett információs oszlopon található fülhallgatóval a bentlakók és látogatóik, valamint az intézet összes vendége akadálymentesítve, emberi hangon ismerheti meg a látássérült emberek jogairól és kötelezettségeiről szóló dokumentumokat.
A fogyatékosok és az épek között olyan szakadék tátong, melyet minden jóérzésű ember a maga módján próbál szűkíteni. A legtöbben átsegítik a vak embereket az utca túloldalára, vagy támogatják őket egy közlekedési eszközre való feljutásban. Fontos segítség lehet továbbá a vakok és  gyengénlátók közlekedésének támogatása: beszélő gyalogos átkelők, beléptető rendszerek, hívórendszerek fejlesztése, melyek oly módon nyújtanak egyszerű és alapvető segítséget, hogy leegyszerűsítik a rászorulók életét és megkönnyítik mindennapjaikat.
Cymatics Projekt-ről
A Cymatics Projekt egy részben üzleti, részben pedig segítő szándékú, hangszolgáltatást nyújtó civil kezdeményezés, egy projekt, mely cégeknek, vállalkozásoknak, intézményeknek, alapítványoknak kíván segítséget nyújtani eredményesebb munkájukhoz. Nagyon sok hiányterület van az alapvető ellátásban, hozzáállásban és az oktatás területén is. Olyan kevés a hangos formában megtalálható oktatási anyag, jegyzet, könyv, szerelési és működési leírás, ami segítségért, megoldásért kiált A Cymatics Projekt az akadálymentesítés és a hiányterületek feltöltésén kívül a „hangmarketig erejével” fejleszti partnerei vállalkozását is. Többek között telefonos bejelentkező szövegek, internetes felületek, prezentációk, reklámok, hangos könyvek, tananyagok, közlekedési eszközök, játékok, használati tárgyak és berendezések emberi hangon való megszólaltatását végezzük. Teljes hangi arculat kialakításával és hangos akadálymentesítéssel foglalkozunk.

Több információ: http://www.cymaticsprojekt.com

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek