2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

6. heti horoszkóp

 

Jól gondolja meg, hogy mihez kezd a hét folyamán, ugyanis nem mindegy, hogy melyik ötletét akarja megvalósítani a sok közül. Ön nagyon kreatív formában van ugyanis most, szinte a bőség zavarával küzd.
Nem kellene mindent annyira a szívére vennie, mert ha ilyen érzékeny marad, rövidesen az egészsége láthatja a kárát a nagy érzelmi kirohanásainak. Nyugodjon meg, egyáltalán nem olyan nagy a baj, ahogy gondolja.
Még ne vágjon bele a héten abba a feladatba, amit ugyan már jó ideje halogat, de ennek ellenére nem jött el a megvalósítás ideje. Gondolja át alaposabban, és csak ha teljesen biztos mindenben, akkor lépjen.
Nem lenne szerencsés most változtatnia bármin is. A munkahelyén felgyűltek ugyan a feladatok, s a magánélete sem teljesen felhőtlen, de a hét folyamán hagyjon mindent a régiben. Higgye el, így jár a legjobban.
Túlságosan nagyra törő tervei vannak egy bizonyos ügyet illetően, talán éppen ezért nem fog sikerülni a héten, így jobban teszi, ha elhalasztja. A magánéletében azonban kedvező fordulat várható, s ez örömmel töltheti el.
Sok mindent letudott az utóbbi napokban, így erre a hétre szinte alig akad tennivalója. Ön azonban soha nem tudott ölbe tett kézzel ülni, így most is megtalálja a módját, hogy nagyon hasznosan töltse a napjait.
A kedélyállapota a héten kissé hullámzó lehet, de ön már ehhez hozzászokott, sőt a környezetében élőket sem fogja meglepni időnként különc viselkedése. Az a lényeg, hogy ön jól érezze magát a bőrében.
Már-már lemondott egy bizonyos dologról, amikor hirtelen a múlt ködéből felbukkanhat valaki, aki rávezeti a helyes útra. Kövesse mindenben őt, nem akar önnek rosszat, sőt. Hosszú távú terveit is megalapozhatja most.
Még nem ért véget az ön életében az a periódus, amelyet legszívesebben elfelejtene, meg nem történtté tenne. Erre azonban még várnia kell, a héten még nem jön minden rendbe. Van még tennivalója ezen a téren.
Vágyakoznia lehet elérhetetlen dolgok után, csak az a kérdés, hogy megéri-e. önnek most nemigen, úgyhogy a legjobb, ha leszáll a földre, és csak azokkal a teendőkkel foglalkozik, amelyek reálisabbak.
Nem tenne jót önnek, ha a héten akarná nyélbe ütni azt az üzletet, amelyet már régen ajánlott önnek egy barátja. Ha már eddig várt vele, szánjon rá még egy kis időt, mert sokkal jobban járhat, ha későbbre halasztja.
Minden a legnagyobb rendben zajlik a héten. A magánéletében sorsfordító események várhatók, ám a munkahelyi problémák megoldásában is nagy lépést tehet előre, ha összeszedi minden energiáját.

www.hogra.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Heti horoszkóp
Érvényes: 2019. április 13-tól 20-ig (03.21.- 04.20.): Szenvedélyes hét áll előtted. Nálad mindig a Mars pozíciója a legfontosabb. Jelenleg a sze…
48. heti horoszkóp
  Egy apró dolog kizökkentheti a hét elején legendás lelki nyugalmából, ám rövidesen ismét helyreáll az eredeti helyzet. Nem szereti, ha bárki z…
47. heti horoszkóp
  Jobban meg kellene választania a barátait. Most nincs túl jó passzban, nemigen hiányzik még az is ráadásként, hogy holmi butaságokon mérgelődj…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…