2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

A Semmelweis Egyetem világszínvonalú klinikai kutató képzést hoz Magyarországra

A HMS közép-európai PhD-hallgatóknak, posztdoktoroknak (egyetemi affiliációval rendelkezőknek) szervezett klinikai kutató programja a tervek szerint 2023 júliusában indul, és 2026 júniusáig tart. A képzés tantervéért és megvalósításáért az amerikai intézmény felel, a Semmelweis Egyetem pedig vállalja, hogy évente 50 résztvevő részvételi díjának ötven százalékát fedezi, amire az intézmény 250 ezer dolláros keretet különített el. A programot a környező országokban is szeretnék meghirdetni, hogy a kelet-közép-európai régió több országának szakemberei is részt vehessenek benne.

A tananyag hozzásegíti a résztvevőket, hogy olyan képességek birtokába juthassanak, amelyek nélkülözhetetlenek a magas színvonalon végzett klinikai kutatásokhoz – mindezt többek között az epidemiológia, a biostatisztika, az orvosi etika és a szakmai vezetés területén.

A kilenc hónapos programba felvett hallgatók élő workshopokon és webináriumokon vesznek részt, egyéni és csoportos feladatokat oldhatnak meg, és kérésre egyénileg is meghallgathatnak több órányi előre felvett tananyagot. A résztvevők várhatóan átlagosan heti 7–10 órában dolgozzák majd fel az anyagokat és végzik el a projekteket. A programhoz három rezidens workshop is kapcsolódik: az első Budapesten, a második online, a harmadik pedig Bostonban.

Galéria

5kép

A megállapodás ünnepélyes aláírásakor dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte:

A Harvard és a Semmelweis Egyetem adottságai, gyökerei, az intézmények kulturális közege eltér ugyan, földrajzilag pedig egy óceán választ el bennünket. De a célunk közös, küldetésünk, alapelveink azonosak: a lehető legjobb tudás átadása a lehető legmagasabb színvonalon.

„Ezért partnerségünk éppen olyan magától értetődő, mint amilyen örömteli. A klinikai kutatás terén elindított közös kurzussal pedig célunk, hogy elmélyítsük együttműködésünket.”

Ajay K. Singh, a HMS tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettese elmondta: „A klinikai kutatás valódi hajtóerőt jelent az egészségügyi innovációk szempontjából, és javítja a betegkezelések kimenetelét.”

Azáltal, hogy nagy hatású képzési lehetőségeket biztosítunk a világ minden táján dolgozó egészségügyi szakembereknek, megvalósítjuk a HMS küldetését, ami nem más, mint egy olyan sokszínű és elfogadó közösség támogatása, amelynek elődleges célja, hogy csillapítsa a szenvedést, és javítsa az egészségi állapotot és a jóllétet.

Azok a résztvevők, akik teljesítik a program követelményeit, a kurzusvezető(k) által aláírt bizonyítványt kapnak.

Fotó: Semmelweis Egyetem  – Barta Bálint

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek