2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Miniszterelnök-jelöltek levele Hszi Csin-pingnek

Nem kérnek a magyar adófizetőknek több száz milliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan Egyetem beruházása mellett a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásának haladéktalan leállítását vállalja minden ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Erről a főpolgármester kezdeményezésére közös levélben tájékoztatja Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József.

A miniszterelnök-jelöltek a Kínai Népköztársaság és Magyarország társadalmi rendszereinek különbözősége ellenére is arra törekszenek, hogy a két ország között folytatódjék a közös érdekeket szolgáló együttműködés. – A közelmúlt eseményei ugyanakkor sajnálatosan árnyékot vetettek a Kínai Népköztársaság és Magyarország sok szálon futó kapcsolatainak fejlődésére. A pártok versengésén alapuló, európai parlamenti demokráciákban a nagyberuházások mögötti széles körű politikai egyetértés előzetes megteremtése elengedhetetlen ahhoz, hogy az éppen hivatalban levő kormányzat legitim módon vállalhasson a megbízatási idején túlnyúló kötelezettséget. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusa jelenlegi feltételek mellett való megépítése nélkülözi a magyarországi politikai erők közötti egyetértést, valamint a közvélemény többségének támogatását. Ennek legfontosabb oka, hogy a két beruházás előkészítése átláthatatlan, azokat a magyar kormányzat titkolózása övezi, ráadásul az előrehaladottabb vasúti beruházás környékén már megjelentek a jelenlegi magyarországi kormányzat gazdasági holdudvarának képviselői – áll a levélben.

A miniszterelnök-jelöltek leszögezik: bármelyiküket is választják meg Magyarország következő miniszterelnökévé, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban haladéktalanul leállítják a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusának a jelenlegi feltételek mellett való megépítésére irányuló beruházást, és ennek következtében nem kívánnak élni az ezen projektek keretében a jelenlegi kormányzat által Magyarország számára igényelt hitellel sem.

Mindemellett őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi magyar kormánynak a két beruházással kapcsolatos hibás lépései, illetve ezek sajnálatos következményei nem képezik majd akadályát annak, hogy az országaink között sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok tovább fejlődhessenek – zárul Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József közös levele.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek