Ismét megnyílnak a szertárkapuk Nyomtat
2019 május 23., csütörtök 13:53

Május huszonötödikén az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat. Országszerte délelőtt tíz és délután négy között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, az érdeklődők betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe.



A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, vagyis az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit ezen a napon a gyermekek előtt. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

Évről évre húsz-harmincezer látogató érdeklődik az ingyenes rendezvény iránt. A családokat, gyermekeket országszerte 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák. A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak.

blog comments powered by Disqus