A Remény Napja Nyomtat
2019 május 09., csütörtök 20:00

Szűrővizsgálatok, faültetés, rózsaszín séta, gyermekrajz pályázat, film- és divatbemutató – ezek a legfontosabb elemei annak a nagyszabású, rákmegelőzésre fókuszáló programnak, melyet május 17-én rendez meg a Kazincbarcikai „Teljes Életért” Egyesület.

 

„A Remény Napja” a “Színezzük együtt Kazincbarcikát” Helyi Közösségi Fejlesztési stratégiához kötődve, a “Civil szervezetek, helyi közösségek együttműködése Kazincbarcikán” című, TOP-7.1.1-16-H-015-3 kódszámú helyi felhívás keretében valósul meg az Európai Szociális Alap támogatásával.

A barcikai egyesület közel másfél évtizede igyekszik összefogni a városban és a környező településeken élő emlőrákban érintett hölgyeket, illetve az egyéb daganatos megbetegedésben szenvedőket. Egyértelmű céljuk, hogy a megelőzés és a rehabilitáció területén minél többet és hatékonyabban tegyenek azért, hogy korunk rettegett betegsége kevesebb embert és családot érintsen.

 

A komplex megelőző napon a daganatos betegségeket megelőző szűrővizsgálatok lesznek a középpontban, de a program számos újszerű elemet is tartalmaz, mely összhangban van a Kolorcity filozófiájával. Például több kazincbarcikai és országos közéleti szereplő vállalja fel nyilvánosan érintettségét; beszél küzdelméről és tapasztalatairól - őszintén, tabuk nélkül. Ez - szándékuk szerint – még több embert megérint és elgondolkodtat, s arra motivál, hogy az eddigieknél jobban figyeljen magára és családtagjaira.

Ennek jegyében a résztvevők együtt ültetik majd el a „Remény fájá”-t, mely egy zarándokhely lehet mindazoknak, akik egy kis támogatásra, meghittségre vágynak, vagy éppen emlékezni, erőt gyűjteni szeretnének. „Remény-séta” néven lesz közös figyelemfelkeltő menet, mini-családi programok, az egészséges táplálkozással, testtel és lélekkel kapcsolatban kiselőadások, bemutatók és termékkóstolók. Továbbá gyermekrajz pályázat, film- és különleges divatbemutató színesíti „A Remény Napjá”-nak közel tíz órás programját.

 

A „Teljes Életért” Egyesület büszke arra, hogy a rendezvényhez kapcsolódva Kazincbarcika városba tudja hozni a Rákbetegek Országos Szervezete (ROSZ) éves rendes közgyűlését, illetve a klub- és egyesületi vezetők háromnapos, éves találkozóját. Ennek köszönhetően Magyarország minden szegletéből érkeznek az egyesülethez szakmai vendégek, akiknek legtöbbje először jár majd a városban és Borsod-megyében.

 

„A Remény-Napja” mindenki számára nyitott és ingyenes; a szervezők bíznak benne, hogy több százan részt vesznek az egész napos rendezvényen, fiatalok és idősek egyaránt. További részletek az egyesület weboldalán és közösségi profilján.

 

 

Forrás: Kazincbarcikai „Teljes Életért” Egyesület

blog comments powered by Disqus